Megnyerték az osztályozót az Eötvös fiataljai

Szombaton a DSZC-Eötvös DSE felnőtt női NBII-es együttese aratott győzelmet az Egri Városi Sportiskola ellen, vasárnap pedig az egyesület U17”B” nevű csapata játszott osztályozót.

0

U17B-2023-12-17-300x156 Megnyerték az osztályozót az Eötvös fiataljaiA fiatalok a IV. osztály alapszakaszában 7 győzelemmel és egy vereséggel végeztek ez élen, így lehetőséget kaptak arra, hogy osztályozót játsszanak a III. osztályba kerülésért. A fordulót Újfehértón rendezték meg. A DSZC-Eötvös DSE az első szettben megilletődötten játszott a házigazda Újfehértói Sportklub ellen és el is vesztette azt. Azután azonban felbátorodtak a játékosok, nagyobb százalékát mutatták meg a tudásunknak, mint előzőleg és három viszonylag sima játszmában megfordították a mérkőzést. A második találkozón a Gödöllői Röplabda Club ellen tovább tartott a magabiztos játék és 25:12-re nyerte a DSZC-Eötvös DSE az első szettet. A másodikban a gödöllőiek jó szerváikkal meglepték a hajdúságiakat, de – ha kis szerencsével is – újabb szakaszgyőzelmet aratott a DSZC-Eötvös DSE. A harmadik játékrészben már ismét visszatalált eredményes játékához a DSZC-Eötvös DSE és úgy nyert, hogy minden játékosa pályára lépett.

Ez a siker azt eredményezte, hogy januártól a III. osztályban játszhat a csapat. Az egyesületben a felnőtt NBII-es csapat továbbra is esélyes a felsőházba jutásra. A hét utánpótlás együttes közül egyiknek sem kellett osztályozót játszania egy alacsonyabb osztályba kerülés elkerüléséért, viszont az U15”A” csapat osztályozón a III. osztályból a II. osztályba került, az U17”B” pedig a IV-ből a III-ba,

Az U17”B” együttes osztályozón győztes csapatának tagjai: Abaffy Tímea, Buglyó Viktória, Csukás Eliza, Kis Polli, Kovács Hanna, Kovács Jázmin, Madarász Boglárka, Molnár Jázmin Dóra, Moravecz Blanka, Sinka Laura

Edzők: Iberhalt László és Szombathy András