Megszerezte első győzelmét a Sportiskola

A debreceniek negyedóra elteltével már háromgólos előnyhöz jutottak, de a Derecske aztán megtáltosodott. A Sportiskola a második játékrészben is dominált, jól működött a csapategység, így megérdemelten tartotta otthon a három pontot.

0

sportikol-300x182 Megszerezte első győzelmét a Sportiskola

Két nyeretlen csapat, a DSC-SI, valamint a Derecske mérkőzött meg egymással szombaton a Hajdú-Bihar megyei első osztályban. Már mindkét fél ki volt éhezve az első győzelemre, de a sportiskolások szerették volna kihasználni a hazai pálya előnyét.

Álomszerű rajtot vettek a debreceniek, ugyanis gyakorlatilag a kezdőrúgás után Kiss Tibor megszerezte a vezetést. A megszerzett előny megnyugtatta a csapatot, de a játékosok nem álltak le, továbbra is a támadáson volt a fő hangsúly. Ennek eredményeképp az ötödik percben Spitzmüller Levente is betalált, majd Kiss Tibor hamarosan egy újabb góllal támogatta a csapatot. A hazaiak előtt egyébként ezután is bőven adódott lehetőség, de azokkal nem tudtak élni a fiúk. Ez meg is bosszulta magát, ugyanis visszajött a meccsbe a Derecske: először egy akció végén volt eredményes, majd büntetőből rúgott gólt. A szünet előtt a vendég egylet azonban megfogyatkozott, Alimán János azonnal piros lapot kapott, mivel megrúgta az egyik földön fekvő játékost.

A második félidőben a mezőnyben ismét a sportiskolások domináltak, a középpályán sok labdát szereztek. A debreceni csapategység kiválóan működött, Cseke Bence pedig az 51. percben tovább növelte az előnyt. A Derecske tíz emberrel sem adta fel, futott az eredmény után, tíz perccel később egy védelmi hibát ki is tudott használni. Mint az előzetesen várható volt, szoros volt az állás, de a hazai gárda egyértelműen jobban játszott. A maradék fél órában az eredmény már nem módosult, így a DSC-SI megérdemelt, 4-3-as arányú győzelmet aratott.

Selyem Nándor együttese ezzel az első megye I-es győzelmét aratta és a tabellán is előrébb lépett. Szép volt, fiúk!

Megyei I. osztály felnőtt, 6. forduló

DSC-SI – Derecskei LSE 4–3 (3–2)

DSC-SI: Lukács – Kovács P. (Olajos 78’), Sallai, Cseke, Somogyi (Tapoti 90’), Nagyerdei, Buglyó, Nemes, Dobi, Kiss T., Spiztmüller (Decsi 90+3’)

Vezetőedző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Kiss T. 1’, 14’, Spitzmüller 5’, Cseke 51’

Selyem Nándor: Az első alkalommal álltunk fel úgy, ahogy szerettük volna. Szenzációsan kezdtünk, hamar jutottunk háromgólos előnyhöz. Könnyen lerendezhettük volna a mérkőzést, mivel közvetlen utána három-négy ordító ziccerünk is kimaradt. Aztán kissé kiengedtünk, a Derecske pedig két gólt is rúgott. A második félidő elején megtámadtuk újból az ellenfelet, sikerült újabb gólt szerezni, összességében egy szép győzelmet arattunk. Jövő héten Egyeken játszunk, próbáljuk átmenteni ezt a jó formát.

T.H.