Megye I: A bajnokaspiráns otthonában zárja az évet a Sportiskola

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola felnőtt labdarúgócsapata az őszi szezon utolsó bajnokiján a Monostorpályi otthonában lép pályára.

0

sportiskola-300x123 Megye I: A bajnokaspiráns otthonában zárja az évet a Sportiskola

A sportiskolás játékosok számára a 2021-es esztendő a lehető legjobban alakult, hisz júniusban megye II-es bajnoki címnek örülhettek, amely azt is jelentette, hogy augusztustól egy osztállyal feljebb szerepelhetnek. Mivel a DSI idén először mérettetheti meg magát a megye I-ben, az előzetes cél bennmaradás és a tisztes helytállás volt a cél. Selyem Nándor tanítványai számára kissé döcögősen indult a szezon, de aztán egyre inkább összeállt a csapat és már az eredmények is jöttek.

A debreceniek 5 győzelemmel, 4 döntetlennel és 5 vereséggel jelenleg a középmezőnyben foglalnak helyet. Múlt héten a Nyíradony ellen 5–2-re nyertek, amely azt is jelentette, hogy hazai pályán veretlen maradt a gárda. Szombaton Monostorpályiba utaznak a sárga-kékek, ahol megkoronázhatják idei teljesítményüket. A sportiskolásokra nem vár könnyű 90 perc, hiszen az ellenfél 2. pozíciót foglalja el, így a bajnoki cím egyik várományosának számít.

A Monostorpályi a pontvadászatban sokáig veretlenül állt, ám a hét közben nagy meglepetésre 3–1-es vereséget szenvedett a DASE otthonában. A játékosaiban minden bizonnyal izzik a javítási vágy, hiszen nem akarnak lemaradni a listavezető Balmazújvárostól. A házigazdák csapatából sárga vagy piros lapos eltiltás miatt senki sem fog hiányozni, így minden bizonnyal a legerősebb keretükkel tudnak majd kiállni.

Bár az esélyek a hazaiak mellett szólnak, de a sportiskolások bízhatnak kimagasló csapategységükben. Az év utolsó meccsén mindenképpen mozgósítani kell az utolsó erőtartalékokat és akkor talán meglepetés is születhet. Abban biztosak lehetünk, a debreceni futballisták mindent meg fognak tenni a tisztes helytállásért, kiemelte ezt a gárda vezetőedzője, Selyem Nándor is, aki a mérkőzés előtt nyilatkozott: „Szintén egy olyan mérkőzés elé nézünk, ahol korábban edző voltam, tehát a csapat és a környezet sem ismeretlen a számomra. A hazai együttes a bajnokság megnyerésére törekszik, mi pedig a középmezőnyben elfoglalt pozíciónkat  tovább szeretnénk erősíteni. A Monostorpályi a mérkőzés esélyese, de szeretnénk szoros mérkőzést játszani, nincs vesztenivalónk.”

Megyei I. osztály felnőtt, 12. forduló

Monostorpályi SE – DSC-SI

11.20. 13:00       Monostorpályi Sportpálya

T.H.