
A DSI az elmúlt játéknapon az élbolyban lévő Hajdúsámson ellen egy igazán fordulatos mérkőzésen bravúros, 6–5-ös arányú győzelmet aratott, melynek köszönhetően a debreceniek már a tabella 9. helyét foglalják el. A sportiskolások az utóbbi időszakban megmutatták, hogy nem ismernek lehetetlent, s ha felhúzzák a gólvágó cipőt, bárkit megszorongathatnak. Jó hír lehet a sárga-kékek számára, hogy eltiltását követően az együttes csapatkapitánya, Kovács Péter visszatérhet a pályára, valamint már Selyem Nándor vezetőedző is a kispadról irányíthat.
A tabella élén álló Balmazújváros 12 mérkőzés alatt 31 pontot szerzett, emellett pedig a gólkülönbségük is figyelemre méltó (42–9). Érdekesség, hogy csapatukat több sportiskolás kötődésű játékos is erősíti, így számukra még különlegesebb élmény lehet a szombati bajnoki. Az újvárosiak eddig a debreceni csapatoknak nem hagytak esélyt, hazai pályán a kis DEAC ellen 3–0-ra nyertek, míg múlt héten a DASE otthonában kiütéses, 6–0-s győzelmet arattak.
A Sportiskola házi góllövőlistáját a 6 találatot (az előző játéknapon mesterhármast) szerző Spitzmüller Levente vezeti, majd Sallai Csaba (5 gól) jön a sorban. A hazaiaknál érdemes lesz odafigyelni az NBI-et is megjárt rutinos támadóra, Urbin Péterre (15 gól), de Rőth András is eddig 8-szor volt eredményes, tehát nagy veszélyt jelenthet.
A mérkőzés esélyese természetesen a Balmazújváros, de a Sportiskola sem feltartott kezekkel lép majd pályára. A rangos megmérettetés előtt Selyem Nándor vezetőedző röviden kifejtette gondolatait: „Szeretnénk egy szoros mérkőzést játszani, remélem csapatom fel tud nőni a feladathoz. A múlt heti védekezésen mindenképp javítanunk kell, elöl pedig meg kell becsülni a lehetőségeinket és azokkal jól kell élni.”
Megyei I. osztály felnőtt, 13. forduló
Balmazújvárosi FC – DSC-SI
11.06. 13:30 Balmazújvárosi Utánpótlás Sporttelep
T.H.




