Menekülés a győzelembe

Március első hétvégéjének vasárnapi játéknapján közvetlen riválisát, a Fehérvárt fogadja a DVSC a Nagyerdei Stadionban.

0

480069853_1183421363787712_1861489542213333127_n-300x172 Menekülés a győzelembeNégy meccset tudott le a tavaszi sorozatból a DVSC, bár felemás a mérleg – két győzelmet két vereség követett, de a látottak alapján bizakodhatunk. Egész más csapatot láthatunk, mint ősszel, szervezettebben, kreatívabban, támadóbb felfogásban futballozik a társaság. Apropó két vereség! Ahhoz, hogy a Puskás elvigyen három pontot a Nagyerdei Stadionból, azért kellett Rúsz Márton közreműködése, ugyanis a hazai pálya nem lejtett, hanem emelkedett a debrecenieknek. Az pedig ritkán fordul elő, hogy három rúgott góllal nem nyer egy csapat, Pakson ennyit jegyezhettek a piros-fehérek, viszont négyet kaptak. De azt ki lehet jelenteni, mindkét élcsapattal partiban volt a Vasutas, a pályán nem látszott meg a táblázaton lévő különbség. Azért legalább egy pontot elhozhatott volna a Loki a Duna-parti városból, ha Dzsudzsák a harmadik kapott gól előtt az oldallelátóra vágja a labdát, ha Malinovot Könyves nem futja le labdával. Talán be kellett volna vállalni egy kiállítást és lerántani, esetleg buktatni a tizenhatos előtt a paksi támadót. De ahogy az életben, a sportban sincs ha. Hat pontot begyűjtött tavasszal a Lokomotív, de továbbra is a kiesőzónában található a csapat, négy egységnyire lemaradva a két riválistól, a Nyíregyházától és a Zalaegerszegtől, ötre a Fehérvártól. Ám a Kecskemét tapad a cívisvárosiakra, egy pont az előny velük szemben.

A hét utolsó napján zárkózhat a riválisokhoz Nestor El Maestro legénysége, ám ehhez hazai pályán a Fehérvárt kellene két vállra fektetni. A Fejér vármegyeiek is vereséggel zárták az előző fordulót, a Fradi nyert 3-1-re a Sóstói Stadionban. 7-3-11-es mérleggel, mínusz ötös gólkülönbséggel a 8. helyen tanyázik Pető Tamás alakulata. A debreceniek legutóbb október végén találkoztak a piros-kékekkel, amely párharc kétgólos fehérvári győzelemmel zárult.

Nehéz helyzetben van a DVSC, de nem lehetetlen küldetés az élvonalbeli tagság megőrzése, viszont sok botlás már nem fér bele. Ha azt a Lokit látjuk a folytatásban, amelyet a tavaszi első két meccsen, akkor minden esély meglesz arra, hogy ne a vonal alatt zárja a 2024-25-ös bajnoki évet a csapat. Nem lesz könnyű, de az eddig látottak alapján bizakodhatunk. Vízválasztó lehet a következő négy forduló – Fehérvár, Ferencváros, ETO, Kecskemét – ezeket a találkozókat kilenc, de legalább hét ponttal kellene zárni.

Az biztos, ha nyer a Lokomotív, akkor is a kiesőzónában marad, de pontszámban zárkózhat a riválisokhoz. Hétvégén a ZTE a Nyíregyházát fogadja, debreceni szempontból talán a döntetlen lenne a jó eredmény, így siker esetén két egységnyi lenne csak velük szemben a különbség. Vereség esetén viszont, ha a Kecskemét hazai pályán legyőzi a Paks együttesét, sereghajóként zárja március első hétvégéjét a cívisvárosi alakulat. Nincs mese, nyerni kell, mindegy milyen játékkal, de itthon kell tartani a három pontot, amire képes is El Maestro legénysége, de ehhez a maximumot ki kell hozniuk magukból. Ahogy John Huston 1981-ben készült filmjének címében: Menekülés a győzelembe.

Ezúttal is lesz a mérkőzést felvezető Matchday Festival, mégpedig Családi ebéd, avagy újabb sikerre éhes a disznó címmel. Március 2-án 11 órától a Nagyerdei Víztoronyban ebéddel, zenével, nyereményjátékkal, meglepetésvendéggel, különleges italakciókkal várnak mindenkit, akinek érvényes meccsjegye vagy bérlete van, azt vendégül látják egy kiváló paprikás krumplira. A stadion 13 órakor nyit, a kapunyitástól az A5, B1, B2 szektoroknál fan zone-t alakítanak ki a drukkerek részére, különböző játékokkal, amiket a mérkőzés végéig lehet használni (célkapu, combi sport aréna, subsoccer). A félidőben lesz pólóágyúzás is.

Labdarúgó NB I 22. forduló

DVSC – Fehérvár FC

03.02. 14:00      Nagyerdei Stadion