Fotó: Ásztai Csaba
Nemhogy az első győzelem nem született meg a hétközi fordulóban a ZTE Arénában, hanem második 4-2-es vereségét szenvedte el a debreceni gárda. Szerdán kiderült, ez volt a luzitán tréner, Joao Janeiro utolsó mérkőzése a DVSC kispadján. A csapat irányítását ideiglenesen Loki két ikonjára, Dombi Tiborra és Madar Csabára bízta a klubvezetés, akiket egykori mesterük, Herczeg András segít a háttérből.
Az edzőváltás alaposan megosztotta a közvéleményt, voltak, akik nemtetszésüket fejezték ki, voltak, akik egyetértettek a döntéssel. Többen fogalmaztak úgy, nem az edző a hibás, a játékoskeret gyenge, meg egyébként is a játékosok fociznak. Janeiro a Puskás elleni mérkőzés után bírálta a vezetést, mondván, Megyerin és Horváth Krisztoferen kívül a többi új szerzeményért nem vállal felelősséget, akikről inkább nem mond semmit. Lényegében azt mondta ki ország-világ előtt, milyen rosszak ezen a játékosok. Ilyet normális edző nem nyilatkozik. Ezzel a megnyilvánulással igyekezett mosni kezeit, miszerint ő nem hibázott, a keret alkalmatlan a feladatra. Ezek után utaztak Zalaegerszegre.
Tudta kiket igazoltak, volt ideje felmérni a képességeket, ha ez nem egyezett elképzeléseivel, bármikor mondhatta volna: köszönöm, ennyi volt, én nem erre szerződtem! De tudjuk, van az a pénz. Maradt, ezzel pedig a felelősséget is vállalnia kellett a csapat szerepléséért. A legnagyobb probléma az volt, nem a játékosok képességeihez igazította a taktikát, a játékrendszert, hanem saját elképzelését próbálta ráerőltetni a csapatra, mint korábban Huszti. Akkor és most sem működött. Minden meccsen teljesen átalakította a kezdőt, volt, hogy egyszerre hét helyen változtatott, még a védelem se állt fel kétszer ugyanabban az összetételben. Ráadásul a legjobb belső védőt, Romanchukot kivette a hátsó alakzatból, helyet adva Charlestonnak. No comment! Sok szakember egybehangzó véleménye, hogy a portugál tréner rengetek szakmai hibát vétett. Egyszer sem hallottuk Janeirotól, hogy ő bármiben is hibázott volna. Természetesen nem szabad felmenteni a játékosokat, ebben a történetben
Na de ne hátra nézzünk, hanem előre, hétvégén újabb komoly próbatétel vár a Vasutasra, ugyanis szombaton a Fehérvár érkezik a Nagyerdei Stadionba. A Fejér megyeieknek sem úgy indult a szezon, mint ahogy várták, már három vereséget elkönyvelhettek. Legutóbb alaposan megszenvedtek a Kecskeméttel, csak a hosszabbításban tudták maguk javára eldönteni a párharcot. Ezzel a győzelemmel – bár van egy elmaradt mérkőzés – a Vidi megelőzte a DVSC-t, Michael Boris legénysége a 7. helyről várhatja a szombati párharcot.
Azt, hogy a Vasutas mire lesz képes, jelen állás szerint nehéz megjósolni, sok múlik azon, a Dombi-Madar edzőpárosnak mennyire sikerül felráznia a társaságot, illetve megtalálni az ideális kezdőt. Írhatnánk, hogy a játékosoknak szívvel-lélekkel kell futballozniuk, mindent megtenni a sikerért, de ezzel mindazoknak tisztában kell lennie, akik a pályára lépnek. Bár várjuk már az első győzelmet, most egy döntetlennel is elégedettek lehetnénk. A csapatnak most van a legnagyobb szüksége szurkolóira, ezért arra biztatunk mindenkit, jöjjenek ki minél többen a Nagyerdei Stadionba, töltsük meg a lelátót, együtt kitolhatjuk az elakadt Lokomotívot a gödörből.
NB I 7. forduló
DVSC – Fehérvár
09.03. 18:15 Nagyerdei Stadion
KZT




