Mezei Norbert: „nagyon pozitívan értékelem ezt a fél évet”

Az Akadémia U11-es csapatának edzője szerint helyzetkihasználás terén kell még fejlődniük.

0

u11_Bozsikkupa-300x185 Mezei Norbert: „nagyon pozitívan értékelem ezt a fél évet”

Idén a legfontosabb feladatunk az volt, hogy a 6+1-es játékrendszert minél jobban megszilárdítsuk. Kezdenek kialakulni a különböző pozíciók, így poszt specifikus képzés is előtérbe került, szem előtt tartva, hogy egy játékos több poszt feladatait is ismerje. A képzés kiterjedt a minél tudatosabb játékra, sokat gyakoroltuk a labdakihozatalokat, játékszervezést, támadás befejezést. Már a nagyobb létszámú játékok elsajátítására is nagy hangsúlyt fektettünk, gondolok itt három-négy játékos együttműködésére támadásban és védekezésben. Amit terveztünk, azt sikerült elvégezni, nagyon pozitívan értékelem ezt a fél évet. Szeretném kiemelni a gyerekek nagyszerű hozzáállását a munkához, senkit nem kellett noszogatni, amit kértem tőlük, maradéktalanul megcsinálták. Jól nevelt, tisztelettudó gyerekek, nagyon jó a kapcsolatunk. Fejődés mindenkinél tapasztalható, természetesen egyénenként különböző mértékben.

A Balmaz Kupával kezdtük a szezont, mint tavaly, idén is sikerült megnyernünk, majd az „A” régiós Bozsik tornákon indultunk, úgy gondolom és ezt büszkén mondhatom, ebben a korosztályban a többi csapat előtt járunk. Egy kis hiányérzetem abból a szempontból van, hogy a helyzetkihasználásunk nem elég hatékony, de ez már az előző évben is problémaként jelentkezett. Ebben feltétlenül javulnunk kell, edzéseken próbálunk minél több kapu előtti szituációt gyakorolni, viszont a csapat erejét mutatja, még így is eredményesek vagyunk. Előző héten Nyíregyházán szerepeltünk a Bozsik Kupán, amit 100%-os teljesítménnyel nyertünk meg.

A hideg idő beálltával szabadban már csak heti egy alkalommal vannak edzések, teremben pedig kétszer. A hátralévő hetekben egyéni képességek és mozgáskoordináció fejlesztésen lesz a hangsúly, illetve készülünk a termi, 4+1-es tornákra. Jövő héten Gödöllőre utazunk, majd a Karácsony Kupával zárjuk az évet, januárban pedig kezdődik a futsal bajnokság.