Fotó: Ásztai Csaba
Remek rajtot vettek a tavaszi folytatásban Srdjan Blagojevic legényei, hazai pályán 3-0-ra legyőzték a Zalaegerszeget, Fehérvárról elhoztak egy pontot, majd Győrben kiharcolták a továbbjutás a Magyar Kupában. Ezt a jó sorozatot szerették volna folytatni szombaton, mely játéknapon a Paks együttesét fogadták a Nagyerdei Stadionban. Az atomvárosiak is értékes pontokat szereztek, a két dobogón lévő csapattal, a Kisvárdával és a Kecskeméttel is döntetlenre végeztek. A hétközi kupafordulót is sikerrel vették, 5-1-re nyertek a Monor otthonában. A bajnoki tabellán két hellyel előzte meg a zöld-fehéreket a DVSC, de csak egy pont volt a különbség a felek között a mérkőzés előtt.
A debreceniek szakvezetője a kupameccs után egy kivétellel a fehérvári kezdőt küldte pályára, a Győr ellen megsérült Baráth helyett ezúttal szűrőként Varga kapott bizalmat. A stadionba kilátogató nézők abban bíztak, kedvenceik visszavágnak a Tolna vármegyeieknek az őszi vereségért.
Karakó Ferenc jelére pontban 19:30-kor a Paksi Haraszti lábáról indult útjára a labda. Mezőnyjátékkal teltek az első percek, mindkét fél eljutott ugyan a tizenhatosig, ám a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben. Az első komolyabb lehetőség a debreceniek előtt adódott, Sós beadásába Babunski tette bele a lábát, de a labda a labda az ötös vonalánál hagyta el a játékteret. Felváltva vezettek támadásokat a csapatok, ám a Paks és a Loki is alaposan megszervezte védelmét, negyedórányi játékot követően sem lehetett helyzetet feljegyezni. Nem úgy a 18. percben, mikor Hahn lépett ki az elmélázó hazai védők közül és vette célba 14 méterről a hosszút, Megyeri még bele tudott érni a labdába, így a kapufáról pattant vissza a játékszer és tisztáztak a cívisek. Veszélyesebben futballozott a zöld-fehér gárda, szerencsére Megyerit nem nagyon tesztelték, míg hazai oldalon elég sok volt a hiba és az eladott labda. Próbálkoztak ugyan a piros-fehérek, de nem találták a fogást a vendégeken, időnként tanácstalanságot lehetett felfedezni Szécsiék játékán. Szerencsére a paksi gépezet is akadozott, az atomvárosiak szintén elég pontatlanul futballoztak. Egy Dzsudzsák szabadrúgással és veszélytelen Dreskovic fejessel zárul a félidő, gólt nem láthatott 45 percnyi játék után a cívisvárosi publikum.
A Loki szakvezetője nem látott okot a cserére, változatlan összeállításban küldte pályára csapatát a negyedórányi pauza letelte után. A 48. percben Dzsudzsák előtt adódott lehetőség, ám három védő is beérte és sikerült szögletre menteniük. Próbálkoztak a csapatok, de a tizenhatosnál mindkét oldalon elfogyott a tudomány, a kapusoknak nem nagyon akadt dolga. Az 53. percben viszont Megyerinek kellett védenie, de a debreceni cerberus megoldotta feladatát. Majd Haraszti szabadrúgása okozott némi riadalmat, ám a sorfalról fölé vágódott a labda. Szöglet után ismét Megyerit tornáztatták meg a vendégek, az első próbálkozást még lábbal hárította, Varga Balázs közeli lövésénél viszont már tehetetlen volt (0-1). Haraszti közel állt ahhoz, hogy megduplázza az előnyt, 22 méteres szabadrúgása a jobb kapufa mellett kevéssel hagyta el a játékteret. Majd Skribek szúrta rá 17-ről a labdát, de kicsit rosszul célzott, lövése fölé szállt. Sajnos ismétlődnek a korábbi hibák, saját térfélen több labdát veszített a Debrecen, ezzel helyzetbe hozták a paksiakat. A hátrányra reagált Blagijevic, lekapta a pályáról Vargát és Sóst, Loncart és Bódit küldte harcba. A 73. percben Bódi-Ferenczi, Dzsudzsák volt a labda útja, a Loki csapatkapitánya pedig egyenlíthetett volna, de lapos lövését védte Nagy Gergely. Felpörgette játékát a hajdúsági gárda – kérdés, eddig miért nem tették – ám továbbra is sokat hibáztak, illetve nem találták a rést a paksi védelmen. Az időközben pályára lépő Mance veszélyeztethetett közelről, de védője szorításában mellé pörgetett. Voltak felvillanások hazai oldalon, de inkább az elképzelés hiányát lehetett látni a Loki játékán, a paksi védelem atombiztosan állt a lábán. A 89. percben az előrehúzódó Dreskovic fejelt kapura, megelőzve a rosszul kimozduló Nagy Gergelyt, de a labda a keresztléc fölé szállt. És a hosszabbítás 2. percében megszületett az egyenlítő találat: Bódi tökéletesen elvégzett szögletét Dreskovic fejelte a kapuba (1-1). Majd jött a katarzis: A 95. minutumban Dzsudzsák szabadrúgása után a bevetődő Babunski lábáról kötött ki a hálóban a labda (2-1). A gól után Karakó le is fújta a mérkőzést, a végjátékban megnyerte a párharcot a DVSC.
Labdarúgó NB I 19. forduló
DVSC – Paks: 2-1 (0-0)
DVSC: Megyeri – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Ferenczi – Varga J. (Loncar 71’), Manrique – Szécsi (Mance 78’), Dzsudzsák, Sós (Bódi 71’) – Babunski
Vezetőedző: Srdjan Blagojevic
Paks: Nagy G. – Sajbán, Kinyik, Kádár, Osváth (Vas 74’) – Papp K., Windecker, Hahn (Haris 80’), Haraszti – Bőle (Skribek 61’), Varga B.
Vezetőedző: Waltner Róbert
Gólszerző: Dereskovic 92’, Babunski 95’ ill. Varga B. 56’
KZT




