Móna Imre többévnyi kihagyás után tért vissza a szorítóba

Az Országos Bajnokságon második helyen végzett, sikere értékét növeli, hogy ezt az eredményt rövid felkészülés előzte meg.

0

ds_2017_12_07_22_09 Móna Imre többévnyi kihagyás után tért vissza a szorítóbaNemrég ért véget az OB, ahol ezüstérmet szereztél. Hogyan értékelnéd a teljesítményedet?

Úgy gondolom, ahhoz képest, amilyen kevés időm volt a felkészülésre, elégedett lehetek. Lehetett volna jobb is, ez most így alakult. Úgy éreztem a döntőben, jobb voltam ellenfelemnél, igaz, ő is betalált néha, de sokat szabálytalankodott, fogott, fejelt, amit az orrom bánt. Őt látták jobbnak a pontozók, ezt el kell fogadni.

Egyszer már abbahagytad az ökölvívást, EB győzelem után. Akkor miért döntöttél így?

Kicsit lazábban szerettem volna élni, több időt fordítani olyan dolgokra, amire aktív sport mellett kevesebb időm volt. De egy idő után már hiányzott a boksz, új kihívásokat kerestem, kíváncsi voltam, mire vagyok képes a szorítóban, éreztem magamban az erőt, hogy visszatérjek. Úgy gondoltam, erre az erőfelmérésre az OB kiváló alkalom. Sok időm nem volt, a bajnokság előtt bő egy hónappal álltam edzésbe.

Hogyan tovább?

Jövőre tervezem, elindulok a felnőtt Magyar bajnokságon, de szeretném, megmérettetem magam a profik között. Ehhez rengeteg munka kell, meg egy jó menedzser.

Erre az évre vége, készülök az ünnepekre, amit családommal, barátnőmmel, rokonokkal töltök.