Nagy téttel bíró párharc vár vasárnap a Lokira

Az OTP Bank Liga 14. fordulójában a sereghajtó Vasas otthonában lép pályára a debreceni gárda.

0
20220812_DSC1216_KP-1024x630-1-300x166 Nagy téttel bíró párharc vár vasárnap a Lokira
DVSC-Vasas NBI

Fotó: dvsc.hu

Az előző fordulóban 2-2-re végzett a Kecskemét otthonában Srdjan Blagojevic együttese, mely eredmény, ha ránézünk a táblázatra, jónak mondható, ráadásul sikerült az első pontot begyűjteni idegenben. A játékkal viszont nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, amit 55 percig nyújtott a csapat, nehezen értékelhető. Két olyan gólt kapott a DVSC, melyek, ha a grundon születnek, hetekig beszédtéma, kapná a zrikákat a társaság. A kecskemétiek mint kés a vajon, úgy mentek át a debreceni hátsó alakzaton, elfektetve a védőket, szinte besétáltak a kapuba a labdával. A kétgólos hátrány felébresztette Dzsudzsákékat, átvették a játék irányítását és Szécsi, valamint Varga találataival döntetlenre mentették a mérkőzést. Egy pontot begyűjtött ugyan a Vasutas, de a hetedikről a nyolcadikra csúszott a gárda.

Felgyorsulnak az események, az elkövetkező egy hétben három fordulót rendeznek az élvonalban, melyek után véget is ér az őszi szezon. Az elsőt vasárnap tudhatják le a piros-fehérek, mely játéknapon a sereghajtó Vasas otthonában lépnek pályára. Az angyalföldiek erejéből sokáig csak döntetlenekre tellett, de miután a debreceni sikeredző, Kondás Elemér vette át a csapat irányítását, két győzelmet is begyűjtöttek. Legutóbb a Paks otthonából hozták el a három pontot a piros-kékek.

A 3. fordulóban már összemérte az erejét a Vasassal a DVSC, a Nagyerdei Stadionban a fővárosiak szerezték meg a vezetést, és csak az utolsó percekben sikerült a 60 percig emberelőnyben futballozó hajdúságiaknak az egyik pontot megmenteni.

Sűrű a mezőny, az 5. hely és az utolsó között csak három pont a különbség, egy győzelemmel nagyot lehet előre lépni, egy vereséggel viszont többet hátra. Ezért is bír nagy jelentőséggel a vasárnapi párharc, mert előfordulhat, ha a Loki nem szerez pontot a Fáy utcában, akár a táblázat végén találhatja magát. Mi kell ahhoz, hogy ez ne következhessen be? Leginkább a védelmet kellene stabilizálni, melyhez véleményünk szerint személycsere is szükséges. A tengelybe ismét lehetőséget kellene adni Romanchuknak, mert a Lagator-Dreskovic duó elég bizonytalan. Többnyire kétarcúság jellemi a debrecenieket, a társaság más-más teljesítményt nyújt a félidőkben. Az sem biztos, hogy a szerb tréner által kitalált játékrendszer és taktika feküdne a csapatnak, már a Huszti-érában sem működött az, hogy hátul passzolgattak a játékosok. Az viszont bizakodásra ad okot, hogy Bárány visszatért, remélhetőek erőben is utolérte magát és támadóként felválthatja a súlytalan Babunskit.

Hatalmas tehát a tét, egy győzelemmel nagyot léphet feljebb a táblázaton a DVSC, egy vereséggel viszont azt kockáztatja a csapat, hogy sereghajtóként zárja a 14. fordulót. Nehéz megjósolni, mely gárda örülhet a párharc végén, a pontok sorsáról a pillanatnyi forma dönthet, illetve az, hogy melyik védelem a stabilabb. Természetesen abban bízunk, minden mutatóban a Loki lesz a jobb és a csapat végre megszerzi első idegenbeli győzelmét.

NB I 14. forduló

Vasas – DVSC

11.06. 15:15      Illovszky Rudolf Stadion

KZT