Sokan kilátogattak a G4 Fitness kézilabdacsarnokába, hogy megtekintsék a versenyt. Az országos viadalra két kategóriában került sor, fiú és vegyes csapatok mérettették meg magukat. Az megnyitón Barcsa Lajos alpolgármester mondott beszédet, többek között megemlítette: „A már eddig is meglévő sport infrastruktúra mellé újabbakat is szeretnének majd a lakosság szolgálatába állítani. Például a közkedvelt kondiparkok egyre több lakótelepen meg fognak jelenni az Új Főnix Terv jóvoltából”. A tapasztalatokról és a jövőbeli tervekről kérdeztük a verseny főszervezőjét, Reszegi Sándort.

-Úgy gondolom és a visszajelzések is ezt igazolják, színvonalas versenyt sikerült szerveznünk., ha most kezdeném a szervezést, minden ugyan így csinálnék. Próbáltunk más versenyeken szerzett tapasztalatokat és a saját ötleteinket megvalósítani, bátran mondhatom, ez nem csak színvonalában, hanem hangulatában is jól sikerült. Nagyjából 50 fő dolgozott azon, hogy megrendezhessük ezt a versenyt. Ez úton szeretném megköszönni páromnak, Balogh Mónikának és a többi segítőnek, hogy munkájukkal hozzájárultak a megvalósításhoz, nélkülük ez nem sikerülhetett volna.

-Holnaptól új feladatok várnak ránk, jövőre két versenyt szeretnénk rendezni, már nem csak csapatban, hanem egyénileg is küzdhetnének a sportolók a helyezésekért. Szeretnénk, ha külföldről is érkeznének nevezések, a tegnapi viadal híre sok helyre eljutott és nem csak az országban, hanem határon túlra is. Mónival ebben az évben kitaláljuk mit és hogyan, majd januárban nekilátunk a szervezésnek.

Eredmények:

Vegyes csapatok:

1.helyezett: Cross-Sport 2. Debrecen

2.helyezett: KEVÉS csapata Eger

3.helyezett: Wodállatok Vác

Férficsapatok:

1.helyezett: Rácz team Budapest

2.helyezett: Crossfit Everybody Delta Budapest

3.helyezett: Cross-Sport The Expendables Debrecen