Négy debrecenivel rajtol a női kézilabdázók világbajnoksága

Nemzeti csapatunk megérkezett Spanyolországba, a Debreceni Sportélet pedig a magyar válogatott összes mérkőzéséről részletes tudósítással jelentkezik majd az előttünk álló hetekben.

0

Valencia-300x190 Négy debrecenivel rajtol a női kézilabdázók világbajnokságaFotó: MKSZ

Már csak egyet kell aludni, hogy a házigazda spanyolok Argentína elleni találkozójával kezdetét vegye a 25. női kézilabda világbajnokság. A tornán a korábbi 24 helyett most először 32 válogatott vehet részt, amelyek négyes csoportokban mérkőznek meg egymással a továbbjutásért. Minden kvartettből az első három jut be a középdöntőbe, a mieinknek a német-cseh-szlovák hármas valamelyik tagját kellene megelőzniük, ami az erőviszonyok ismeretében nem tűnik lehetetlen feladatnak. A mieink a dán, a koreai, a tunéziai és a kongói válogatottal kerültek azonos ágra, a két csoport hat továbbjutója közül azok játszanak majd egymással, akik korábban nem találkoztak, innen pedig csupán az első kettő folytathatja a negyeddöntőben.

Márpedig a magyar válogatottnak feltett célja, hogy a legjobb nyolc közé jusson, amihez végig maximális koncentrációra és olykor bravúrokra lesz szükség. A tizennyolcas keret a holnap csatlakozó Szöllősi-Zácsik Szandra kivételével kedden megérkezett Valenciába, este pedig már a llíriai csarnokban vezényelt edzést Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. A szövetség beszámolója szerint Holanek Zoltán erőnléti edző Párizsban maradt, mivel az utolsó koronavírus-teszteredménye pozitív lett, ám folyamatosan tartja a kapcsolatot a szakmai stábbal. A többi stábtag és a játékoskeret minden tagja ugyanakkor negatív teszteredményeket produkált Franciaországban és Spanyolországban is. Minden jel arra utal, hogy a válogatott készen áll a csütörtöki, Szlovákia elleni nyitányra, hogy aztán szombaton Csehországgal is megmérkőzzön, majd hétfőn Németországgal játsszon csoportrangadót.

Külön öröm számunkra, hogy a nemzeti csapatban négy debreceni is helyet kap, többükre kulcsszerep hárulhat a spanyolországi tornán. Planéta Szimonetta a szó legszorosabb értelmében kimagaslik a mezőnyből, Klujber Katrinnal megnyugtató megoldást jelentenek a jobbátlövő posztra, ráadásul a fiatal Albek Anna is képes váratlan húzásokra. A falban gyakran találkozhatunk majd ismerős arcokkal, a három beálló közül ugyanis kettő debreceni, Tóvizi Petra és Bordás Réka is bizonyított már korábban a szakmai stábnak. Az újjáalakuló csapatból két rutinos irányító, Kovacsics Anikó és Szucsánszki Zita is hiányzik, így Vámos Petra szabhat fazont az együttesnek, aki a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában hangsúlyozta, nem riad vissza a kihívásoktól.

„Igyekszem megállni a helyem, próbálok nem görcsölni és nagy terhet magamra venni – hangsúlyozta a DVSC SCHAEFFLER fiatal irányítója. – Jólesik, hogy érzem a lányok és a stáb bizalmát is, ahogy az is jó érzés, hogy ilyen fiatalon sok lehetőséghez juthatok a válogatottban. Tóth Eszterrel jól kiegészítjük egymást és mindent megteszünk azért, hogy eredményesen irányítsuk a csapatot és szervezzük a játékát – mindketten vállalni fogjuk ennek a felelősségét. Ezen a szinten sokat videóznak a csapatok, és már a franciák elleni két edzőmeccsen is éreztem, hogy készültek rám. Sokkal nehezebben, sokkal több energiával kellett teljesítenem a labda nélküli mozgásoknál is, mert képben voltak a csapat és az én mozgásommal, sokszor állítottak meg egy-egy szabálytalansággal. Ami a világbajnokságot illeti, az első mérkőzés nagyon fontos lesz Szlovákia ellen, majd onnantól lépésről lépésre kell haladnunk.”

A Debreceni Sportélet a magyar válogatott összes világbajnoki mérkőzéséről részletes tudósítással jelentkezik. Hajrá, lányok, hajrá, debreceni csajok!

P.G.