Négy éve vesztette el három családtagját az Ultras!

2016. február 27. Négy éve, ezen a napon három DVSC szurkoló vesztette életét a 47-es főúton Derecske és Berettyóújfalu között.

0

12799082_196935430673157_3501480902767195324_n-300x123 Négy éve vesztette el három családtagját az Ultras!

A debreceni drukkerek Békéscsabára kísérték el kedvenc csapatukat, a helyszínen biztatták a DVSC kézislányait. Boldogan tartottak hazafelé, hiszen a Vasutas 30:28-ra legyőzte a lila-fehér együttest. A győzelmet viszont szörnyű tragédia árnyékolta be, ez volt a négy DVSC szurkoló közül háromnak az utolsó útja.

Útban hazafelé a 47-es főút 32-es kilométer szelvényénél a szemből érkező lengyel kamion hátsó kereke leszakadt és a fiúk kocsijának csapódott. A sofőr elvesztette uralmát a gépjármű felett, átsodródott a szemközti sávba, majd frontálisan ütköztek egy teherautóval. A személygépkocsiban négyen utaztak, hárman azonnal életüket vesztették, negyedik társuk, súlyos, életveszélyes állapotban került kórházba.

A 47-es útról rossz emlékei vannak a debreceni Ultráknak, mivel fél évvel korábban, a baleset helyszínétől pár kilométerre gázolták halálra a SZUD legendás vezérszurkolóját, Komáromi Gábort!

Nyugodjatok békében fiúk, emléketeket örökre megőrizzük!