Negyedik győzelmét is megszerezte a kis Loki

A DVSC második csapata az NB III 7. fordulójában végig magabiztosan futballozva nyert hazai pályán a Karcag ellen.

0

kisloki-300x149 Negyedik győzelmét is megszerezte a kis LokiFotó: Ásztai Csaba

Az előző hetekben visszatért a győztes útra Máté Péter legénysége, a Gyöngyös és a Tiszaújváros ellen is begyűjtötték a három pont. A sikereknek köszönhetően a piros-fehérek zárkóztak az élmezőnyhöz, a 7. helyről várhatták a következő fordulót. Erre szombaton került sor, mely játéknapon a Karcag együttesét fogadták a debreceni fiatalok.

Jó ritmusban kezdtek a Máté-tanítványok, a középkezdés után már próbálták érvényre juttatni akaratukat, nyomás alá helyezni a karcagi védelmet. A szép játék hamar meghozta gyümölcsét, a 13. percben megszerezte a vezetést a kis Loki: Kócs Washburn Erik játszotta át védőjét, majd passzolt Nwachukwuhoz, aki élt is az adódó lehetőséggel. A gól után is a debreceniek domináltak, bár a vendégek is próbálkoztak, de ezen kísérletek hamar elhaltak. A piros-fehérek viszont szépen járatták a labdát, lendületes támadásaikban mindig ott volt a veszély. A 41. percben meg is duplázta az előnyt a hazai gárda: egy mélyégi indítást elnézett a karcagi védő, Batai Tamás szemfülesen lecsapott a labdára és ballal, 16 méterről a hálóba lőtt. Ezzel a találattal megnyugtató előnyből várhatták a folytatást a debreceni fiatalok.

Fordulás után is a kis Loki akarata érvényesült, hiába próbáltak visszajönni a meccsbe a kék-fehérek, a jól záró védelmet sehogy sem tudták átjátszani. A hazaiak továbbra is taktikusan futballoztak, jól használták a szabad területeket. Több helyzetet is kidolgoztak, végül a 63. percben megszületett a harmadik találat: Washburn indult meg szélen, majd passzolt középre, a második hullámban érkező Horváth Zalán pedig 11 méterről bevette a kaput. Érezhetően a Karcag is beletörődött az elkerülhetetlenbe, de azért a 75. minutumban megszerezték a becsület gólt. A mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten nyert a kis Loki, mely gárda idei negyedik győzelmét aratta.

NB III Észak-keleti csoport 7. forduló

DVSC-II – Karcag: 3- 1 (2-0)

DVSC-II: Engedi – Takács, Horváth-Gaudi, Gellén, Batai (Kohut 76’), Hornyák, Horváth (Kozma 71’), Doktor (E. Romanchuk 84’), Nwachukwu (Farkas 76’), Kócs-Washburn, Nagy R.

Vezetőedző: Máté Péter

Gólszerzők: Nwachukwu 13’, Batai 41’, Horváth 63’

Máté Péter: Úgy vélem, a mai volt a legjobb mérkőzésünk, a fiúk egyénileg és csapatszinten is nagyon jó teljesítményt nyújtottak. Végig taktikusan futballoztunk, amit az edzéseken gyakoroltunk, az tökéletesen működött. Helyzeteinkből hármat értékesítettünk és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok a csapatnak!