
Az idény legelső találkozójáról van szó, az ellenfél játékerejét pontosan nem ismerjük, hogy erősek, abban viszont biztosak lehetünk. Az elmúlt szezonban a mieink nem indultak az EBJL-ben, a fehérvári legénység viszont a 2. helyen végzett. A hazai pontvadászatban mi a negyeddöntőig meneteltünk, míg vetélytársaink csak a döntőben maradtak alul a MAC-al szemben. Mivel azonban a korosztályváltások során mind a két együttes kicserélődött, a múlt idénybeli eredmények inkább csak tájékoztató jelleggel vehetők figyelembe.
Az esélyekről megkérdeztük GYÖRGY JÓZSEF vezetőedzőt, aki megerősítette, hogy a vendégek komoly színvonalat képviselnek. Mint mondotta, annak ellenére, hogy az ellenfelünk az esélyesebb, nem megyünk feltartott kezekkel a jégre. A felkészülés jól sikerült, egy sérült játékoson kívül mindenki a szakvezetés rendelkezésére áll. Az idénynyitó azért is kiemelten fontos, mert rávilágíthat arra, hogy a játék mely’ elemében van szükség változtatásra, fejlesztésre. A mérkőzés szeptember 1-én, szombaton 12.15 órakor kezdődik.





