U19
Nehéz találkozó előtt áll Sándor Csaba együttese, a bajnokság 20. fordulójában a 2. helyen álló Puskás Akadémiát fogadják. A bajnokságban már kétszer megmérkőztek a felcsúti gárdával, mindkétszer vesztesen hagyták el a pályát. Csapatunk az előző fordulóban pont nélkül maradt, míg ellenfelük magabiztos győzelmet aratott. Szervezett, fegyelmezett játékkal egy pontot itthon lehetne tartani, a győzelemhez viszont bravúrra lenne szükség.
DVSC-DLA – Puskás Akadémia
03.30 – 13:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U17
Az MTK elleni találkozó érdekessége, hogy őszi első mérkőzésükön a DLA győzött 6:1-re a fővárosban, a második mérkőzést viszont a fővárosiak nyerték Debrecenben, ugyan ilyen arányban. Szatmári Csaba együttese az előző fordulóban vereséget szenvedett a Puskás ellen, de a játékra nem lehetett panasz. Ha meg tudnák ezt ismételni pénteken, ponttal, esetleg pontokkal zárhatnák a mérkőzést.
MTK – DVSC-DLA
03.30. – 13:00 Agárd, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
U16
Ebben a bajnoki idényben négy pontot szerzett Joó Zsolt gárdája az MTK ellen, ebből a szempontból bizakodva várhatják a találkozót. A DLA versenyben van a harmadik helyért, ezért mindenképp fontos lenne a győzelem, és ha a vetélytárs Győr botlana, helyet is cserélnének a táblázaton. A hazai pálya az MTK-nak jelenthet előnyt, de bízva abban, hogy az Illés Akadémia elleni győzelem visszaadta csapatunk önbizalmát, remélhetőleg meg lesz a debreceni siker.
MTK – DVSC-DLA
03.30. – 15:00 Agárd, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia
U15
Rangadó vár Németi János tanítványaira, a velük azonos pontszámmal harmadik helyen álló Puskás Akadémia látogat Debrecenbe. A DLA győzelemmel zárta az előző fordulót, a helyenként durván játszó Nyíregyháziak ellen, kérdés, azok, akik megsérültek a találkozón, most a csapat rendelkezésére tudnak-e állni. Ha a Puskás ellen is megismétlik azt a fegyelmezett játékot, amit a nyírségiek ellen, meg lehet a győzelem, ehhez viszont a helyzeteket nagyobb százalékban kihasználniuk.
DVSC-DLA – Puskás Akadémia
03-30. – 13:00 Debreceni Labdarúgó Akadémia Edzőközpont
U13
Garamvölgyi Péter együttese kitűnő játékkal, öt gólt szerezve nyerte meg előző mérkőzését és továbbra is veretlen a bajnokságban és hárompontos előnnyel állnak a táblázat élén. Ezt a remek sorozatot folytathatják a hétvégi fordulóban, ehhez a 4. helyen álló Nyíregyházát kell legyőzniük. Ősszel három góllal sikerült nyerni ellenük, ezzel az eredménnyel most is kiegyeznénk. Szükség van a három pontra, hogy megmaradjon az előny a szintén bajnoki elsőségre pályázó DVTK előtt, bár a DLA egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál.
Nyíregyháza – DVSC-DLA
03.31. – 10:00 Nyíregyháza Városi Stadion
U12
Az előző forduló győzelme visszaadta az önbizalmat Száraz Ádám tanítványainak. Hétvégén viszont nehéz mérkőzés vár rájuk, a 3. helyen álló Nyíregyháza otthonába látogatnak. Ősszel jó játékkal már sikerült legyőzni őket, remélhetőleg most is debreceni siker születik.
Nyíregyháza – DVSC-DLA
03.31. – 10:00 Nyíregyháza Városi Stadion