Nem borult a papírforma

A DEAC férfi futsalcsapata az NB I 15. fordulójában a címvédő és listavezető Haladás csarnokában vizitált péntek este.

0

deacfutsal_20241122-300x165 Nem borult a papírformaFotó: deac.hu

A szombathelyiek kellő önbizalommal várhatták a meccset, hiszen ebben az idényben csupán egyszer kaptak ki a bajnokságban. Ezzel szemben Tihanyi Csaba legénysége a kezdő sípszó pillanatában a tabella 10. helyét foglalta el.

Az eredményt figyelembe véve az első félidő úgy alakult, ahogy azt a Hali-drukkerek remélték. Knizs Olivér vette be először a debreceni kaput az ötödik percben, majd Rutai Balázs duplázta meg a hazai fórt. A tizenhetedik minutumban Dróth Zoltán villanásával már 3-0 szerepelt a kijelzőn. A második félidő elején Hajmási Milán is feliratkozott a gólszerzők listájára. Aztán Alasztics Marcell kapott piros lapot, a szombathelyi kapus kiállítása után Faragó Lajos duplázott rövid időn belül. A 33. percben egyre csökkent a DEAC hátránya, ugyanis Krajnyák Zsolt köszönt be. A végéig benne volt a levegőben a bravúr lehetősége, ám a 40. minutumban Diogo Schlemper beállította az 5-3-as végeredményt.

Férfi futsal NB I 15. forduló

Haladás VSE – DEAC: 5-3 (3-0)

DEAC: Faragó Á. – Franchu, Galán, Kovács Á., Győri

Cserék: Vincze, Gali, Faragó L., Erdei K., Krajnyák, Komádi, Magyar

Vezetőedző: Tihanyi Csaba

Gólszerzők: Faragó L. 23′, 24′, Krajnyák 33′