Nem csak a jégen bizonyítottak a DHK tehetségei

A DHK játékosai közül sokan nem csak a jégen nagy legények, hanem az iskolapadban is.

0

                              jo-tanulo-300x225 Nem csak a jégen bizonyítottak a DHK tehetségeiFotó:debrecenihoki.hu

Három fiatalembernek azonban erről már ”papírja is van”; KÓKAI MÁTÉFEHÉR ÁDÁM és PETRUSKA OLIVÉR néhány nappal ezelőtt kapták kézhez a „Magyarország jó tanulója – jó sportolója 2017” oklevelet, amelyet kiváló tanulmányi munkával és jó sporteredményekkel érdemeltek ki.

Egyesületünk részéről örömmel fogadtuk a jó hírt, mivel kiemelt fontosságot tulajdonítunk annak, hogy sportolóink ne csak a sportkarrierjük építésével, hanem ezzel párhuzamosan a civil életük megalapozásával is foglalkozzanak! Ennek adott nyomatékot a DHK Elnöksége azzal, hogy a fiatalembereket egyenként 10 000 Ft értékű vásárlási utalvánnyaljutalmazta, melyeket a Hokiboltban lehet felszerelésre váltani. Az erre vonatkozó okiratot Szalontai Adél elnökségi tag nyújtotta át a nyerteseknek. Az „utódok” tehát követték KOZMA FERENC példáját, aki szintén elnyerte már a „Jó tanuló – jó sportoló” címet, márciusban pedig átvehette a Gerevich Aladár Sport Ösztöndíjat.