
Az első lehetőség előttünk adódott a mérkőzésen, Varga Kevin passzára Szécsi startolt rá, ám érkezett Kovácsik is, aki bátran kivetődve tisztázott. Támadásban maradtunk, Bódi bal oldali beadását Avdijaj csúsztatta kapura a 7. percben, Kovácsik védte a próbálkozást. Az első perceket egyértelműen uraltuk az Európa-liga csoportkörében szereplő Vidi ellen. A 11. percig kellet várni az első székesfehérvári lehetőségre, ekkor Juhász fejelt jócskán mellé Pátkai beadásából. A 20. percben Szécsi egy jól helyezett, ám kevésbé erős lövést eresztett meg, amelyet Kovácsik magabiztosan szedett fel. Lüktető játék folyt az első félidő első felében, mindkét csapat támadólag lépett fel és mindkét kapu előtt alakultak ki helyzetek. A 24. percben Hodzic a bal oldalról befelé húzva lőtt mintegy 22 méterről, ám lövése elkerülte a hosszú felső sarkot. A Vidi percei voltak ezek, következő helyzet Hadzic előtt adódott, 11 méteres pöckölését Nagy Sándor ütötte ki a jobb alsó sarok elől. Pillanatokkal később egy kapu előtti kavarodás után Hodzic csavart kapura 15 méterről kissé oldalról, Nagy Sándor verve volt, de szerencsére a labda a kapufán csattant. Megint mi következtünk, a 31. percben Tőzsér 30 méteres szabadrúgását Kovácsik bravúrral ütötte ki. Talán sokan már elkönyvelték a félidei döntetlent, ám ekkor az Európa-ligában is remeklő Nego kapott egy nagyszerű átadást, eltolta a labdát Nagy Sándor mellett, majd okosan emelt a kapuba. Megfelelő partnerei voltunk a Vidinek, a félidő első felében fölényben is voltunk, azonban ezt a fölényt nem tudtuk gólra váltani. A helyzeteink után jöttek a rutinos piros-kékek, akik kevesebb lehetőségből tudtak eredményesek lenni. Meg kell jegyezni, hogy a gól előtt talán kissé figyelmetlen volt a hazai védelem.
Nem kellett sokat várni az első helyzetre a második félidőben, Tőzsér bal oldalról nagyon okosan csavart a hosszú sarok felé pengés megoldást választva, ám Kovácsik nagy bravúrral hárított. Nagyon aktív volt az egész mérkőzésen a csapatkapitányunk, az 55. percben újra tesztelte a Vidi kapusát egy oldalról elvégzett, távoli szabadrúgással, aki állta a próbát. Fél óra volt hátra a mérkőzésből, amikor a frissen csereként beállt Takács került helyzetbe egy jó Tőzsér beadás után, ám túlságosan finoman próbálta megoldani, így könnyedén védett az ellenfél hálóőre. A 77. percig kellett várni a második félidő első jelentős Vidi helyzetére, Nego iramodott meg ekkor a jobb oldalon, hiszen üres terület volt előtte, ám végül lövése elkerülte Nagy Sándor kapuját. A 80. percben egy Kusnyír-Tőzsér-Avdijaj összjáték után utóbbi beadásszerű lövését magabiztosan fogta Kovácsik. A rendes játékidő utolsó percében Ferenczi veszélyeztetett egy életerős, ám kissé pontatlan lövéssel Tőzsér passza után. A kitámadó Lokival szemben a 91. percben veszélyes kontrát vezetett a Vidi, Kovács tálalt Berecz elé, Szatmári nagyon fontos becsúszása kellett ahhoz, hogy ne szülessen gól. Támadtunk lelkesen a végén, ahogy azt egyénként az egész mérkőzésen tettük és a 94. percben jöhetett volna a slusszpoén, ám Takács lövésébe három székesfehérvári védő vetődött be hősiesen. Ez az akció jellemezte a legjobban a mérkőzést: mentünk előre, sok helyzetet dolgoztunk ki, ám a rutinosabb, tapasztaltabb játékosok alkotta vendégek hősiesen védekeztek, illetve egyszer betaláltak Nagy Sándor kapujába.
Az egész mérkőzés során veszélyesebben, támadóbb szellemben futballozott a DVSC, mégis a rutinosabb, Európa-ligában is kiváló formát mutató, legerősebb összeállításában játszó Vidi szerezte meg a győzelmet a labdarúgó NB-I 15. fordulójában. Ezzel elvesztettük hazai veretlenségünket az idei szezonban, ám a mutatott játék miatt egyáltalán nincs szégyenkezni valója Herczeg András fiainak, erre lehet építeni a továbbiakban. A Vidinek pedig sok sikert kívánunk a nemzetközi kupában, hiszen a minél jobb európai szereplés elemi érdeke a magyar futballnak!




