Fotó: deac.hu
Rosszul rajtoló riválisok rangadóját rendezték vasárnap délután Dágon, ahol a DEAC férfi röplabdacsapat vendégszerepelt. A két gárda útja eltérő, hiszen a házigazda az NB I-ből, míg az egyetemista alakulat az Extraligából érkezett a kvalifikáló körre, de a cél azonos, mindkét együttes szeretne jövőre a legmagasabb osztályban szerepelni. A debreceniek a nyitányon váratlanul sima vereséget szenvedtek a szintén NB I-es KISTEXT csapatától, míg a Dág Dunaújvárosban maradt alul, így első pontjaikért szálltak harcba a csapatok egymás ellen.
Hazai ponttal indult a mérkőzés, a DEAC pedig sajnos ott folytatta, ahol szerdán abbahagyta, Tóth nyitást rontott, míg Fazekas és Kiss támadásban hibázott. Nem tudtunk tehát ellépni a lelkesen küzdő dágiaktól, akik 10:8-as debreceni vezetésnél sorozatban négyszer örülhettek, így kétpontos előnyre tettek szert. A jól kezdő Kunert aztán egyre többet hibázott, amit a DEAC igyekezett kihasználni, az egyetemisták sáncjátéka feljavult az első játszma végére. Ennek pontokban is meglett az eredménye, hiszen 18:17-es hazai vezetés után fordított és ellépett Fodor Antal alakulata, amely végül Bagics pontjával zárta le a nyitó felvonást.
A második szettben már egységesebben és felszabadultabban röplabdázott a DEAC, ennek eredményeként pedig hamar tetemes előnyre tett szert Fodor Antal alakulata, a játszma elején Bagics egymás után három ászt nyitott, ami ezen a szinten is egészen elképesztő teljesítménynek számít. A folytatásban sem csökkent a debreceniek lendülete, Hubicska szintén két ásszal vétette észre magát, s már 13:6-ra is vezettek a mieink, amikor a Dág mestere, Zirigh Balázs magához hívta tanítványait. A hazaiaknál Jánossy lépett elő vezérré, aki remek ütéseivel csökkentette a különbséget, de reális esélye így sem volt a játszmagyőzelemre az NB I-ből érkező riválisnak. A legközelebb 23:21-nél volt a debreceni alakulathoz vendéglátója, de Hubicska elemi erejű ütése, majd Fazekas sánca lezárta a játszmát.
A vendégek rossz nyitásaiból éltek Fodor Antal tanítványai a harmadik felvonás elején, a mieink Bagics és Csizmadia vezérletével fokozatosan növelték előnyüket. Oláh remek sáncával kettőre csökkentette a különbséget a házigazda, ám a folytatásban ismét a DEAC akarata érvényesült, ekkor Hubicska vette hátára a csapatot. Hazai oldalon Flachner villogott, de egymaga kevésnek bizonyult a remekül védekező egyetemisták ellen, akik ugyan nem nyújtották szezonbeli legjobbjukat, mégis viszonylag könnyedén, 25:20-ra nyerték meg a harmadik játszmát, s ezzel együtt a mérkőzést is. A debreceni alakulat ezzel fontos lépést tett a bennmaradás felé, szerdán pedig a Kecskemét következik a DESOK Sportcsarnokban.
Férfi röplabda Extraliga, kvalifikáló kör
Dág KSE – DEAC 0:3 (–22, –21, –20)
DEAC: Tóth A. 6, Fazekas 10, Kiss I. 3, Csizmadia 6, Hubicska 15, Bagics 18
Csere: Mészáros (liberó), F. Nagy
Vezetőedző: Fodor Antal
Fodor Antal: A hazai vereségünk után sikerült lábra állnia a csapatnak, és a várakozásainknak megfelelően háromszettes győzelmet arattunk. A siker ténye önmagában dicséretes, de a teljesítményünket tovább kell javítani az Extraligában maradáshoz.
P.G.




