Nem kímélte a HSE a kis Lokit

Bár a DVSC II. jól kezdett, de a hazai pálya előnyét élvező Hajdúszoboszló a 15. perctől átvette az irányítást, a mérkőzés végére pedig felőrölte ellenfelét.

0

kisloki-1-300x123 Nem kímélte a HSE a kis Lokit

Az eddig kimondottan jó teljesítménnyel előrukkoló, 1-1-1-es mérleggel rendelkező DVSC II. az NB III szerdai, hétközi fordulójában Hajdúszoboszlón vendégszerepelt. A megyei rangadó különlegességének számított, hogy Szűcs János tavaly még a debrecenieket irányította, de ezúttal már a fürdővárosiakat próbálta győzelemre vezetni. A kék-fehérek egy döntetlen után a következő két mérkőzésüket sikerrel vették, és ezúttal is veretlenségi sorozat megtartására törekedtek, azonban a Máté Péter vezette fiatalok sem voltak esélytelenek, így egy kiélezett összecsapásra lehetett számítani.

A sportesemény gyászszünettel kezdődött, a jelenlévők a 69. életévében elhunyt Elek Jánosról emlékeztek meg, aki korábban elnyűhetetlen munkabírással rögzítette videóra a Hajdúszoboszló mérkőzéseit.

A találkozó első perceiben a HSE térfelén zajlott a játék, azonban a hazai védelem jól állta a sarat, ezáltal a kis Loki fölénye meddőnek bizonyult. A folytatásban aztán a szoboszlóiak a pálya középső részén több párharcot is megnyertek, és egyre veszélyesebbé váltak a kapu előtt. Először Czene Zalán eresztette kapura a labdát, amit Erdélyi Benedek kitolt a léc alól. A házigazda a 13. percben a vezetés megszerzéséhez még közelebb állt, hiszen Karacs Péter már a piros-fehérek kapusát is kicselezte, de lövésénél Fábián Bence hatalmas bravúrral a gólvonalról mentett. Negyedóra elteltével már egyértelműen a házigazda irányított, egy szöglet után Kónya Csaba is próbálkozott, ám az állás ekkor még nem módosult. Elvétve a DVSC fiókcsapata előtt is adódtak kisebb lehetőségek, egy mélységi indítást követően Batai Tamás iramodott meg, azonban éles szögből nem tudta hálóba juttatni a játékszert. A 20. percben Máté Péter tanítványai már foghatták a fejüket, Szathmári Zsolt lövése Zahuczky Botond kezére pattant, a játékvezető pedig tüstént a büntetőpontra mutatott. Dan-Marius Constantinescu a tizenegyest higgadtan a bal alsóba rúgta (1–0), és juttatta előnyhöz csapatát. A fürdővárosiak továbbra is nagy nyomást helyeztek a vendégekre, előbb Constantinescu távolija szállt el a keresztléc fölött, majd Kónya szöglet utáni fejesét védte Erdélyi. Kemény, férfias küzdelem zajlott a pályán, a nagy presztízzsel bíró csatában még egy kakaskodás is kitört, mely után a sípmester egy-egy sárga kártyát mutatott fel. A szünet előtt Lénárt Gergő is ziccerbe került, de közeli lökete nem változtatott az eredményen, a HSE egygólos előny birtokában vonulhatott pihenőre.

„Félő, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat” – hangzott el a lelátón, hiszen a kék mezesek hiába jártak közel többször is a gólhoz, az ütközet a fordulás után is sok izgalmat ígért.

A második félidő elején tapasztalható is volt a feszültség, így több kisebb szabálytalanság tördelte a játékot. A Hajdúszoboszló közelebb járt a duplázáshoz, ugyanakkor a kis Lokinak is volt esélye az egyenlítésre. Utóbbi gárda kijött az addigi szorításból, ám Tóth Balázs jobb oldalról érkező beadását a hátvédek taccsra mentették, a szögletrúgás után pedig a labda Rácznak csak a hajszálait súrolta. Aztán a másik oldalon Contantinescu találta meg az üresen érkező Lénártot, kinek lábáról az utolsó utáni pillanatban elcsenték a labdát a kis Loki védői. Bár becsülettel mentek előre a debreceniek, az együttesből ezúttal hiányzott az a bizonyos plusz, ráadásul egy rossz passz után a csereként beállt Karika Balázs növelte a HSE előnyét (2–0). Horváth Zalánék az eddigi mérkőzésekhez képest jóval kevesebb helyzetig jutottak, így érthetően mesterük is feszültebben figyelte a kispad mellől a történéseket. Mivel a 78. percben Máté Péter a második sárga lapját is megkapta, el kellett hagynia a játékteret, így segítője, Árva Norbert adott a fiataloknak a hajrára tanácsot. Azonban a Lénárt lekészítése után Barna Béla okosan a bal alsóba gurított és eldöntötte a három pont sorsát. Ha pedig egy üzlet beindul… a ráadás első percében a szoboszlói közönség nagy örömére egy szép egyéni megmozdulás után Berdó Péter is betalált. A találkozó vendég-helyzettel zárult, de mivel Sustyák Bálint bepasszát követően a társak nem tudtak szépíteni, így 4–0 lett a vége.

NB III Keleti csoport, 4. forduló

Aqua-General Hajdúszoboszló – DVSC II. 4–0 (1–0)

HSE: Mészáros – Kónya, Lénárt (Drobina 85’), Karacs (Karika 61’), Berdó, Czene (Fehér 85’), Nagy R., Szathmári, Constantinescu (Barna B. 76’), Vincze, Barnucz (Sütő 85’)

Vezetőedző: Szűcs János

DVSC II.: Erdélyi – Tóth B. (Kosztyák 82’), Szabó K., Fábián, Füzfői (Vaskó 82’), Takács B., Horváth Z., Batai (Sustyák 67’), Zahuczky, Bökönyi, Rácz B.

Vezetőedző: Máté Péter

Gólszerzők: Constantinescu 21’ (büntető), Karika B. 69’, Barna B. 81’, Berdó 91’

T.H.