Nem okozott gondot a Salgótarján legyőzése női röpiseinknek

Kuszkó Zsolt tanítványai vasárnap délután a Salgótarján otthonában arattak könnyed, háromszettes győzelmet.

0

158922956_2771990539797365_6048735180973559412_n-300x200 Nem okozott gondot a Salgótarján legyőzése női röpiseinknekFotó: DEAC Női Röplabda

Immár a 8. fordulót rendezték a női röplabda NB II alsóházi rájátszásában, a DEAC női röplabdázói az ötödik helyen álló Salgótarján otthonába látogattak. Kuszkó Zsolt tanítványai számára nem lehetett más a cél, mint a három pont megszerzése, csapatunk ugyanis nagyon szeretné az élen zárni az alsóház küzdelmeit.

Röplabdázóink esélyeshez méltóan kezdték az első szettet, jó játékkal igyekeztek érvényesíteni a papírformát. Ellenfelünk szinte végig futott az eredmény után futott, csapatunk mindösszesen hét pontot engedélyezett a Salgótarjánnak, az első játszma megnyeréséhez pedig negyedóra elegendő volt lányainknak.

A második szett eleje nem úgy alakult, ahogyan azt a szünetben elterveztük, hiszen az SBTC sokáig tartotta a lépést esélyesebb riválisával. Szerencsére hamar ébresztőt fújtak a lányoknak, akik ezt a szettet is magabiztosan nyerték meg. A mieink zsinórban szerezték a pontokat, s 25–11-re húzták be a második játszmát, így egyetlen lépésre kerültek a háromszettes sikertől.

A záró felvonás során sem lehetett panasz a játékunkra, ebben a szettben is elegendő volt a lányok számára 15 perc, hogy lezárják azt a mérkőzést, amit végig kézben tartottak. Nagyon fegyelmezetten és jól játszott a csapat, így nem volt kérdés, hogy három ponttal távozunk a Salgótarján otthonából. A látottak alapján teljesen megérdemelten nyertek lányaink, a vasárnapi győzelemmel listavezetőként várhatja a DEAC a szezon hátralévő mérkőzéseit.

Női röplabda NB II, alsóházi rájátszás

SBTC – DEAC 0:3 (–7, –11, –9)

DEAC: Molnár P. (liberó), Vass V., Borók, Gosztola, Gáspár, Hajdu, Mátyus, Árvai, Ratkos, Péteri, Litvai, Mayer

Vezetőedző: Kuszkó Zsolt

P.G.