Nem sikerült a pontszerzés az éllovas ellen

A DSC-SI U 19-es csapata kétszer is vezetett a Kisvárda ellen.

0

3285-2-300x225 Nem sikerült a pontszerzés az éllovas ellen

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, mindkét együttes próbált minél hamarabb betalálni ellenfele kapujába. Ez Selyem Nándor tanítványainak sikerült először, de a kisvárdai válasz nem váratott sokáig magára, pár perc múlva egyenlítettek. A félidő hajrájában büntetőhöz jutott a Sportiskola, amit Szabó Lajos higgadtan értékesített. Érthetetlen, hogy a játékvezető miért csak sárgát adott az estet után, hiszen gólhelyzetben lévő játékossal szembeni szabálytalanságért, utolsó játékosként kiállítás járt volna.

Fordulás után továbbra is jó iramban folytatódott a mérkőzés, az első percekben két debreceni helyzet adódott. A vendégek a játékrész közepén egyenlítettek, majd átvették a vezetést. A hazaiak mindent megpróbáltak az egyenlítés érdekében, többször eljutottak ellenfelük kapujáig, de gólt nem sikerült elérniük. A mérkőzés hajrájában viszont eldöntötte a mérkőzést a Kisvárda, kihasználva a DSC figyelmetlenségét, két perc alatt kétszer is betaláltak.

Összességében egy jó iramú mérkőzésen egyenrangú ellenfele volt a listavezetőnek a Sportiskola, sokáig úgy tűnt, legalább az egyik pontot otthon tudják tartani. A vereség ellenére a csapatot nem érheti kritika.

DSC-SI – Várda LA: 2:5 (2:1)

DSC-SI: Somogyi, Balogh, Pelles (Gyarmati 64’), Szabó L., Botos, Nemes, Varga A., Arany, Puskás, Bégányi, Szabó J. (Varga Cs. 73’)

Edző: Selyem Nándor

Gólszerzők: Botos 23’, Szabó L. 41’

Selyem Nándor: A listavezetővel játszottunk, akik jelenleg a legjobb csapat a bajnokságban. Próbáltunk alaposan felkészülni ellenük, a mérkőzésen a játékosok nagyjából meg is valósították amiket kértem. Sokáig partiban voltunk a Kisvárdával, kétszer is vezettünk. A második találatunkat büntetőből szereztük, ha akkor sárga helyett pirosat ad a játékvezető a szabálytalan várdai játékosnak, talán másképp alakul a mérkőzés. Úgy gondolom, mindent megtettünk a sikeres szereplésért, nem tudom elmarasztalni a játékosokat, ez ma ennyire volt elég. Voltak lehetőségeink, sajnos kimaradtak. Egy kisebb rövidzárlatunkat kihasznált az ellenfelünk és eldöntötte a mérkőzést.