Ide úgy jutott be hogy megnyerte az NB1 “A” csoportját, veretlenül, 7 győzelemmel és 1 döntetlennel.
A rájátszás során a tavaly még Szuperligás Cool Ball FX csapata jutott ellenfélnek.
Igen erős csapat, de megvolt az esély a győzelemre. Sajnos az első meccsen idegenben az egyéni mérkőzések után döntetlen volt ugyan még az eredmény, a párosok során mind a 4 meccset elvesztette a csapat, így kikapott 16-8 arányban.
Ugyanez zajlott le a visszavágón Tiszaújvárosban, ahol sajnos egyik legjobbunk nem játszhatott, egyénik után megint 8-8 volt az állás, ezúttal megnyertünk ugyan 2 páros meccset, de a nyeréshez 4 kellett volna, a végeredmény 12-12 lett. Összesítésban a fehérvári csapat jutott be a bajnoki döntőbe.
A tavalyi ezüstérem és osztályozó után a minimum célkitűzés volt idén a csapattól hogy az alapszakasz után bajnoki éremért, feljutásért küzdhessen idén is.
Az alapszakaszban egyetlen botlás (egy hazai döntetlen a Vértesszőllős ellen) kivételével kiválóan teljesített a CBT, minden mérkőzést megnyert a csapat, idegenben illetve “hazai” pályán Tiszaújváros) egyaránt. Így megmaradt a kiváló statisztika, itthon pályán mindössze egyszer,a tavalyi bajnoki döntőn szenvedtünk vereséget 2 év alatt.
Elmondható tehát hogy az alapszakasz kiválóan sikerült.
A rájátszásban elszenvedett vereség lerontja a képet, csalódás a kiesés.
Így az alapvető célkitűzést nem sikerült végrehajtani, maradt a bronzéremért következő összecsapás a budapesti Atte B csapata ellen. Ezt mindenképpen meg szeretné nyerni a Cívis Bowling Team.




