Három szettben kapott ki a Debreceni Egyetem Atlétikai Clubjának férfi röplabdacsapata Sümegen, az NB I vasárnapi fordulójában.
– Nem sikerült szorossá tenni a mérkőzést. A sümegiek igen jól nyitottak, mi pedig megzavarodtunk, amiből csak nehezen tudtunk kilábalni. A harmadik szettben volt már némi játék is, de nem tudtuk veszélyeztetni a hazaiak sikerét – nyilatkozta a vesztes meccs után a DEAC edzője, Fodor Antal.
Sümegi RE – Debreceni EAC 3-0
Az NB II-es női röplabdacsapat vasárnap a Miskolci VSC-MVSI együttese ellen játszott hazai pályán, a DESOK-ban. A debreceniek szerettek volna visszavágni a szeptemberi 3-2-es miskolci vereségért, de most sem sikerült nyerni. Az egyetemi csapat 4 játszmában kapott ki a borsodiaktól.
DEAC-MVSC MVSI 1-3




