
Nem hozott lendületes játékot az első fél óra, egyik csapat sem tudott lendületet vinni a játékba. A 36. perctől viszont minden megváltozott, amikor a hazaiak megszerezték a vezetést. Ez felébresztette Dér István tanítványait, fokozatosan javult a teljesítményük, sikerült egyenlíteniük, igaz, nem sokra rá ismét a Hadháznál volt az előny, de már nem csak egalizálni tudtak az agrárosok, hanem át is vették a vezetést Németh harmadik találatával és első győzelmüknek örülhettek a mérkőzés végén.
Hajdúhadház – DASE: 2:3 (1:0)
DASE: Lázár (Dér 65’), Kiss L., Sütő, Varga, Dobos (Szabó 60’), Haraszti, Nagy N., Mester (Németh 46’), Polyák, Molnár (Nagy B. 37’), Pázmándi
Edző: Dér István
Gólszerző: Németh 57’, 77’, 89’
Dér István: Kicsit álmosan kezdtük a mérkőzést, nehezen lendültünk játékba, az első félidőben folyamatosan rossz döntéseket hoztunk, pedig irányíthattuk volna a játékot, de porszem került a gépezetbe. Hátrányba kerültünk, ami után szerkezetet váltottunk, ami hatásosnak bizonyult. Bár kétszer is előnybe került ellenfelünk, mindkétszer fel tudtunk állni, ez pedig mutatja, milyen jó volt a játékosok hozzáállása, nagyot küzdöttek és megnyerték a mérkőzést. A győzelem mindenképp önbizalmat kell, hogy adjon a továbbiakban és magabiztosabbá teszi a játékosokat. Ha a továbbiakban is ezt az arcát mutatja a csapat, jó eredményeket érhetünk el.




