Fotó: Derencsényi István/DEAC
A fiatal futballista 2017-ben érkezett a DVSC-hez a Zalaegerszeg csapatától, azóta végigjárta a ranglétrát, a fiókcsapatban csapatkapitánynak is megválasztották a társak. Oroszlánrészt vállalt a megyei bajnokság megnyerésében, ezáltal pedig az NB-III-ba való feljutásban is. A középpályásként és támadóként is bevethető kölcsönjátékos örül, hogy rendszeresen bizonyíthat és bízik abban, hogy sikerül kiharcolni az egyetemi gárdával a bennmaradást. – Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy számít rám a szakmai stáb, Sándor Tamás kezei alatt rengeteget fejlődhetek. Mind emberileg, mind szakmailag nagyon jó hatással van rám, mindenben segít, amiben tud. Remek a közösség, szerencsére a beilleszkedés is gyorsan ment, hisz sokakat már korábbról ismertem, a rutinosabb játékosok pedig a kezdetektől nagyon segítőkészek voltak. Az NB-II természetesen jóval magasabb szintet képvisel, mint a harmadosztályú bajnokság, sokkal pörgősebb a játék, nagyobb nevekkel –, keményebb ellenfelekkel kell szembenéznünk hétről-hétre, de ez elengedhetetlen a fejlődéshez. Az eddigi eredmények sajnos nem tükrözik a csapat valós erejét, sokszor a szerencse sem állt mellénk. Előfordult, hogy az utolsó percekben vesztettünk pontot, pontokat, de erősek vagyunk fejben, az öltözői hangulat is kiváló, mindenki egységesen hisz abban, hogy meglehet a bennmaradás. A Dorog elleni győzelem hatalmas lépés lett volna a cél felé, igazi hatpontos meccs volt, így még fájóbb a pofon, azonban nem szabad összeomlanunk, voltak jó dolgok, amikből építkezhetünk. A lényeg, hogy minden meccsre úgy kell kimennünk, hogy a maximumot nyújtjuk. A héten pedig már a következő, Siófok elleni bajnokira összpontosítunk, szeretnénk visszavágni az őszi vereségért, ugyanis az ilyen találkozókon dőlhet el a sorsunk. Ami a célokat illeti, csapatszinten mindenképpen a bennmaradás lebeg a szemünk előtt, egyénileg pedig az, hogy minél több meccsen pályára léphessek, valamint teljesítményemmel a DVSC szakvezetőinek figyelmét is elnyerjem és a kölcsönszerződés lejártával a piros-fehéreknél is bizonyíthassak – fogalmazott a fiatal futballista.
Sz.T.




