Szent István ünnepén ismét felbőgnek a motorok a Gázvezeték utcai oválon, idén immár 49. alkalommal rendezik meg a Debrecen Nagydíjat. Az esemény előtt, a Roncsbárban tartott sajtótájékoztatón megjelent dr. Barcsa Lajos alpolgármester, Baráth Norbert, a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője és Szabó Péter, a Schaeffler Debrecen Kft. ügyvezetője.
Barcsa Lajos mondandójában kiemelte, kevés sportesemény ér meg ilyen szép kort, amely verseny tökéletesen illeszkedik a virágkarnevál rendezvényeihez. A város idén tízmillió forinttal támogatta a Speedwolf munkáját, amit még plusz egymillió forinttal egészítettek ki.
Baráth Norbert úgy fogalmazott, nem volt egyszerű dolguk, ugyanis sérülések miatt többen lemondták az indulásukat, ám mégis sikerült egy nívós mezőnyt összehozniuk. Itt lesz a kétszeres nagydíj-győztes dán Niels Kristian Iversen, illetve honfitársa, az egyik nagy esélyes Mads Hansen. Világbajnokot is láthatnak a salakmotorsport debreceni szerelmesei, ugyanis ott lesz a rajtnál női klasszis, Celina Liebmann is. A szervezők a mezőny összeállításénál törekedtek arra, hogy több vaspapucsos is esélyes legyen a végső győzelemre. Magosi Norbert a napokban megsérült, ezért nem lehet ott a rajtszalagnál, de lesz magyar salakos, Füzesi Richárd személyében. Húsz alapfutamot rendeznek, majd két elődöntő után öt versenyző száll harcba a győzelemért.
Kedden 16 órakor csapódik fel először a startszalag, ám érdemes korábban érkezni, ugyanis 15 órától lehetőség van autogramokat gyűjteni a vaspapucsosoktól. A belépők szépen fogynak, akik még nem váltották meg a tiketteket, online megvásárolhatják, de a verseny napján a stadion pénztárainál is megtehetik. Debrecen Nagydíjról további részletek a http://www.speedwolf.hu oldalon olvashatók.