Nyolcgólos meccsen győzött a kis Loki

Fordulatos, gólokban gazdag meccsen diadalmaskodtak a debreceni fiatalok.

0

DVSC-II-Fuzesgyarmat-020-1-300x180 Nyolcgólos meccsen győzött a kis LokiFotó: Ásztai Csaba

A labdarúgó NB III Keleti csoportjában a 18. fordulót rendezték meg szombaton. A középmezőny oszlopos tagja a  DVSC II a szintén a tabella közepén lavírozó BKV Előre gárdáját fogadta. Mindkét csapat vegyes képet mutatott az elmúlt időszakban, így jó kis meccsre volt kilátás.

A kilátogató szurkolók meg is kapták az izgalmakat, de fordulatokban sem volt hiány. 15 perc elteltével egy gólváltás után már 1–1 állt az eredményjelzőn. Először Farkas szerezte meg a vezetést a hazaiaknak, majd a szintén a piros-fehéreket erősítő Szabó öngóljával egyenlített ki a budapesti gárda. Mindkét csapat nyomott, helyzetekből nem volt hiány, és még az első negyvenöt percben született egy gól is – Kubó talált be a 43. percben megfordítva ezzel a meccset. A két fél ezzel az 1–2–es állással vonult el pihenőre.

A második félidőre egy nagyon agilis szellemben játszó kis Loki futott ki, majd végül meg is lett az eredménye annak, hogy rendezték a sorokat a szünetben a cívisvárosiak. Előbb az 59. percben Bökönyi kiegyenlített, majd tíz minutummal később Major révén már a debrecenieknél volt az előny. Mindkét esetben tetszetős támadást láthattunk. Nem mellesleg a második játékrészben amúgy is élvezet volt nézni a Loki fiataljainak játékát, ha minden meccs ilyen lesz a vasárnap kezdődő futball vb-n, nagy gondja nem lesz a tévénézőknek. A 3–2-es vezetés után két perc is alig telt, máris növelte előnyét a piros-fehér alakulat – Farkas volt eredményes. Majd a 86. percben jött újra egy Major-villanás, a fiatal támadó góljával pedig már 5–2-re vezetett a kis Loki. Kérdés sem férhetett hozzá, hogy megérdemelten győznek Máté Péterék, de a 89. minutumban azért még Rácz is betalált beállítva ezzel a 6–2-es végeredményt.

NB III Keleti csoport, 18. forduló

DVSC II–BKV ELŐRE: 6–2 (1–2)

DVSC II: Erdélyi – Szabó, Füzfői (Kosztyák 90′), Tordai, Sárosi, Cibla (Zahuczky 88′) Farkas (Karmacsi 88′), Bökönyi (Sustyák’ 82′), Major, Rácz (Kozma 90′), Batai

Vezetőedző: Máté Péter

Gólszerzők: Farkas 13’, Bökönyi 59’, Major 69’, 86’, Farkas 71’, Rácz 89’

P.I.