
Fotó: Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Az ünnepélyes megnyitón mini világbajnokságként aposztrofálta Dr. Barcsa Lajos az immár 66. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékversenyt, Debrecen alpolgármestere pedig nem is járt messze az igazságtól, lévén az immár kiemelt pénzdíjazású viadalon világ- és Európa-bajnokok húznak kesztyűt. Az csak hab a tortán, hogy egy ilyen mezőnyben magyar, sőt, debreceni öklözőknek is szoríthat az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok közönsége, szombatig összesen hat versenyző képviseli majd a DVSC színeit. Barcsa Lajos egyébiránt beszédében megköszönte a honi szövetség bizalmát és támogatását, s örömtelinek nevezte, hogy újra nézők előtt rendezhetik a Bocskait, majd a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségi tagja, Pajna Zoltán társaságában hivatalosan is megnyitotta az idei viadalt.
Ekkor még békésen álltak egymás mellett a jobbnál jobb sportolók, ám néhány perccel később már nem kegyelmeztek egymásnak a ringben: annak ellenére, hogy az első versenynapon még a selejtezőket rendezték, kimondottan színvonalas csörtéknek lehettünk szemtanúi. A hölgyeknél az 52 kilogrammos Sipos Hajnal alaposan “belehúzott” a sorsolásnál, ugyanis a végső győzelemre is esélyes, a tokiói olimpiát is megjárt Nina Radovanović ellen kellett helytállnia, a szerb klasszis könnyedén érvényesítette a papírformát, s egyhangú pontozással lépett tovább. A debreceni színeket elsőként 57 kilogrammban Mátrai Petra képviselte, mérkőzése azonban sajnos nem tartott sokáig, miután a szerb Jelena Zekics több balegyenese is betalált, a vezetőbíró már az első menetben félbeszakította a küzdelmet. Az első magyar győzelmet ugyanebben a súlycsoportban Szűcs Szabina szállította, a vecsésiek öklözője végig nagyon jól mozgott Bojana Gojkovics ellen, a montenegróinak kevés tiszta ütése volt, a bírák így egyhangú pontozással Szűcsöt hozták ki győztesnek.
Az uraknál is örülhettünk magyar sikernek, méghozzá 70 kilogrammban, Kozák László ugyanis a hazai közönség támogatását élvezve kiegyenlített mérkőzésen, de egyhangú pontozással győzte le a horvát Petar Cetinicet. A keddi versenynapon szorítóba lépő honfitársai sajnos elvéreztek, közülük a legközelebb Baracsi Dániel (92 kg) állt a továbbjutáshoz, brazil ellenfelét az ötből négy pontozóbíró látta jobbnak. Oroyovwe Isaac (71 kg) ukrán, Anselment Tizián (+92 kg) pedig osztrák öklözővel szemben maradt alul, így mindkettejük számára befejeződött a debreceni viadal.
A 66. Bocskai István Nemzetközi Ökölvívó Emlékverseny selejtezői szerdán 14 órától folytatódnak az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban.
P.G.




