Orosz Gyula: „készen álltam a harcra”

A rangos londoni gálán kötelek közé lépő debreceni trió harmadik tagjaként, a Gewiss SE harcosa is nyerte meg saját meccsét.

0

orosz-300x172 Orosz Gyula: „készen álltam a harcra”A londoni Roar Fighting Chsmpionchip elnevezésű gálán Kertész Sándor és Ferenczi Kinga mellett Orosz Gyula is ringbe lépett. Eredetileg tartalékként utazott az angol fővárosba, ám az egyik résztvevő visszalépett, így a Gewiss harcosa bemutathatta tudását. – Kissé váratlanul ért, hogy bunyóznom kellett, ám egy pillanatig sem gondolkoztam azon, ringbe lépjek-e. Jó erőben és formában voltam, előtte egy héttel is volt egy meccsem, amit megnyertem, készen álltam a harcra – fogalmazott a cívisvárosi sportoló.

Gyula egy olasz ellenféllel mérhette össze az erejét, akinek már volt alkalma korábban ezen a gálán harcolni, így kellő rutinnal rendelkezett, de így sem kerülhette el a vereséget. – Jó meccs volt, már az első menetben megfogtam a srácot, a másodikban pedig számoltak is rá. Ekkor már éreztem, hogy nyertem, ellenfelem tekintete árulkodó volt, kezdett megtörni. De ebben a sportban nem lehet biztosra menni, elég egy pillanatnyi kihagyás és már a padlón találod magad. Szerencsére ez nem történt meg, a harmadik menetben is végig koncentráltam és végül az én kezemet emelték magasba. – Hogy miben volt jobb ellenfelénél, azt is megtudhattuk. – Ütéseim, rúgásaim tisztábbak és pontosabbak voltak, többet is vittem be, mint ellenfelem, na meg az is sokat nyomott a latban, hogy számolni kellett rá.

Azért a harc során arra is figyelni kellett, hogy betartsa az N-Class előírásait, ugyanis ebben a szabályrendszerben tiltott a térdrúgás és könyökkel való ütés fejre. – Ez kissé megnehezítette a feladatot, nagyon kellett koncentrálnom, nehogy megsértsem a szabályokat. De megvallom őszintén, előfordult, hogy kissé magasra emeltem a térdem, de vissza tudtam fogni magam, nehogy eltaláljam ellenfelem fejét.

A győzelem mellett hasznos tapasztalatokat is szereztem, hiszen egy nívós gálán vehettem részt, testközelből láthattam, mennyire profik a körülmények egy ilyen eseményen. Ráadásul szóban meg is egyeztünk ellenfelemmel és edzőivel, hogy lesz majd egy visszavágó – folytatta gondolatmenetét a cívisvárosi harcos, aki nem olyan régen látogatja még a Pallagi úti edzőtermet. – Korábban nyíregyházi színekben versenyeztem, de nemrégiben a Gewiss SE-be igazoltam. Pályafutásom szempontjából a legjobb döntést hoztam, hiszen Zilai Sándor és Bokor Zoltán személyében a legjobbaktól tanulhatok.

Még csak most kezdődött a versenyszezon, év végéig újabb kihívások várnak majd a debreceni bunyósra. – Konkrét időpontok még nincsenek, de a tervek szerint több gálán fogok majd részt venni, talán májusban lesz a következő. Addig az edzéseké a főszerep, minden nap úgy készülök, mintha másnap élesben kellene harcolnom – zárta mondandóját Orosz Gyula.

KZT