Otthonában ütötte ki az Ózdot a kis Loki

A DVSC fiókcsapata hatgólos győzelemmel zárta a harmadosztályú bajnokság 14. fordulóját.

0

dsc_0153_custom_-300x200 Otthonában ütötte ki az Ózdot a kis Loki

Több helyen is változtatott Szatmári Csaba az előző heti kezdőhöz képest, ennek meg is lett az eredménye, magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a kis Loki az Ózd otthonában. Az első perctől a piros-fehérek irányították a játékot, rákényszerítették akaratukat ellenfelükre, akik behúzódtak a kapujuk elé, időnként kontrákkal kísérleteztek. Ezeket viszont védelmünk tökéletesen hatástalanította, Kovácsnak egyszer sem kellet játékba avatkoznia. A debreceni fölény a 10. percben eredményre vezetett, miután Bévárdi gólra váltotta lehetőségét. Sok helyzetet kidolgoztak a folytatásban a fiúk, de az újabb találatra a 35. percig kellett várni, ekkor Belényesi volt eredményes. Akár már ebben a játékrészben eldőlhetett volna a mérkőzés, de a legnagyobb helyzetek is kimaradtak. Szünet után sem változott a játék képe, nagy debreceni fölény jellemezte a második 45 percet. Bévárdi második gólja után el is dőlt a mérkőzés, de csapatunk nem állt le, továbbra is lendületesen és jól futballoztak, és a hajrában még háromszor vették be az ózdi kaput.

Szatmári Csaba együttese a játék minden elemében felülmúlta ellenfelét, megérdemelten szerezték meg a három pontot.

Szép volt srácok!

Ózd – DVSC: 0:6 (0:2)

DVSC: Kovács, Belényesi, Mészáros, Kónya (Szabó 56’), Jankelic, Damásdi, Sárosi, Bévárdi, Sármány (Györgyi 65’), Bene, Tonhaizer (Bouoli 70’)

Edző: Szatmári Csaba

Gólszerzők: Bévárdi 10’, 49’, Belényesi 35’, Damásdi 78’, Bouoli 84’, Györgyi 87’

Szatmári Csaba: Magabiztosan és jól játszottunk az egész mérkőzésen, mindenben felülmúltuk ellenfelünket, megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Az Ózd beállt védekezni, kontrákkal próbálkoztak, de egy-két alkalommal jutottak el a kapunkig, de Kovácsnak nem volt védeni valója. Végig mi domináltunk, akár az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést. Amiben maradt bennem hiányérzet, hiába dolgoztunk ki sok helyzetet, nem jó százalékban értékesítettük, de hatgólos győzelemnél nem akarok elégedetlennek látszani. Gratulálok a csapatnak a jó és eredményes játékhoz, valamint a győzelemhez.