Ötven százalékos mérleg a serdülőknél

Október 7-én az U 16 A és az U 16 B csapatunk szinte egy időben játszotta le hazai mérkőzését. Az A- együttes a magyar bajnokság Kelet/B csoportjában az UTE B csapatával mérkőzött meg.

0

defaultnews_u16-1-300x200 Ötven százalékos mérleg a serdülőknél

Az 1. harmadban jól kezdtek a mieink. Nyomás alá helyezték az ellenfelet, többet is lőttek kapura. A hazai csapat kétszer játszott emberelőnyben, a góllövéssel azonban gondok adódtak. A 2. játékrész közepén Micskei Ádámot kiállították, de alighogy visszatért a büntetőpadról, mindjárt meg is szerezte az első gólunkat. Alig két perccel később Dorogi Máté növelte az előnyünket. A 3. harmadban 46.34-től zsinórban négy kiállítást fújtak ellenünk, a negyedik esetnél az újpestiek edzője lehozta a kapusát is. A lilák 59.10-nél szépítettek, a szakvezető időt kért, de a döntetlent nem tudták kiharcolni.

OKOS CSANÁD vezetőedző elégedetten nyugtázta a jó eredményt: „Kifejezetten jól kezdtük ezt a mérkőzést. Rajtuk voltuk, domináltuk a játékot, sokkal kevesebb egyéni hibákat vétettünk, ezáltal a védekezésünk is biztosabb lábakon állt. A csatáraink  aktívan jártak vissza védekezni, viszont a helyzeteink ismét kimaradtak. A második harmadban a játék képe nem változott. Nem engedtük feljebb jönni az ellenfelet, robotoltunk tovább, aztán végre „megtört a jég”; Micskei Ádám a büntetőpadról visszatérve ugrott ki szólóban és értékesítette a helyzetet. Nem sokkal később Révész Csongor kapu melletti beadását Dorogi Máté váltotta gólra. A harmadik harmadban nagyon sok kiállítást ítéltek ellenünk, ami okozott némi fejtörést, kaptunk is egy gólt belőle. Az utolsó percekben még volt egy-két izgalmasabb pillanat, de Petruska Olivér – aki 94,4 %-os hatékonysággal védett – ezúttal is magabiztosan hárított.

Elégedett vagyok a védekezésben mutatott egyszerű és fegyelmezett játékunkkal, viszont elől még mindig gondban vagyunk; higgadtabb, kreatívabb támadásvezetésre és jobb helyzetkihasználásra lesz szükség. Minimális elvárás, hogy a 2 az 1 elleni, vagy 3 a 2 elleni támadásokat minimum kapura lövéssel fejezzünk be! Gratulálok a csapatnak és örülök a győzelemnek!”

Debreceni HK – UTE B 3-1 (0-0, 2-0, 0-1)
Gólszerzők: 
Micskei, Dorogi M., illetve Barta
Miközben az A-csapat az UTE ellen vitézkedett, addig a C-csoportos együttesünk a DVTK B csapatával került szembe. A mieink valóban kezdő játékosai nem tudták megnehezíteni a tapasztaltabb, jobb hokisokkal felálló miskolciak dolgát.

KÖLLŐ ISTVÁN vezetőedző a realitásoknak megfelelően értékelte a látottakat: „Nagyon jó ellenfelet kaptunk, volt és van miből tanulnunk. A mérkőzés legelején nagyon küzdöttek gyerekek, nekem személy szerint is tetszett ez a nagy akarás. Aztán, ahogyan folyt tovább a játék, egyre több hibát vétettünk védekezésben és támadásban egyaránt. Összességében voltak szép momentumaink. A kapusunk teljesen kezdő, ehhez képest nagyon igyekezett, helyt is állt, de ez volt összesen a harmadik mérkőzése. Van egy nagyon tehetséges játékosunk, SZABÓ TAMÁS, aki két gólt is szerzett ezen a találkozón. Jó lenne, ha lassan a többiek is fel tudnának zárkózni az ő szintjére, ám ehhez időre, türelemre és sok-sok munkára lesz szükség.”

Debreceni HK B – DVTK Jegesmedvék B 2-19 (0-7, 1-4, 1-8)
Gólszerzőnk:
 Szabó Tamás(2)