Az egyesület két éve kezdte meg tevékenységét és már az indulásnál célul tűzték ki az utánpótlás nevelést. A józsai edzőteremben idén szeptembertől már ovisok is tanulhatják a kick boksz alapjait. Györgyné Oláh Vivien (3. Kyu), az ifjoncok edzője büszke tanítványaira, úgy fogalmazott, korukhoz képest gyorsan tanulnak, egyenletesen fejlődnek. Az egyesület vezetője, György Zoltán szerint fontos már ebben a korban elkezdeni a tanulást, megalapozni a mozgáskoordinációs készségeket.
A harcospalánták számára szombaton jött el az a nap, melyet nagy izgalommal vártak, ugyanis Katona Attila (6. Dan) és Papp Sándor (4. Dan) előtt tehettek övvizsgát. Mindannyian sikeresen teljesítették a feladatokat és büszkén vehették át a fehér öveket.




