Fotó: dvsc.hu
Panyolán két dolgot szeretnek igazán, a pálinkát és a labdarúgást, a mögöttünk hagyott hétvégén pedig mindkettőből jutott a helyieknek, ugyanis a DVSC öregfiúk-csapata vendégeskedett a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei településen. Az egész napos rendezvény focitornával kezdődött, a fő eseményt pedig a helyiek és a Loki legendáinak összecsapása jelentette. A DVSC ezúttal a Horváth Béla, Fekete Róbert, Ronald Habi, Plókai Mihály, Madar Csaba, Kerekes Zsombor és Bernáth Csaba összeállításban léptek pályára, a felek 2×25 perces játékidőben állapodtak meg.
A népes közönség remekül szórakozott, átlagban négy percenként potyogtak a gólok, a debreceni klasszisok pedig szép cselekkel, formás támadásokkal szolgálták ki a nagyérdeműt. Bernáth Csaba, Kerekes Zsombor és Madar Csaba duplázott, rajtuk kívül pedig Plókai Mihály és Ronald Habi is beköszönt, de a panyolai öregfiúk sem maradtak adósok a találatokkal, a mérkőzés végül 8–5-ös debreceni sikerrel zárult. A remek hangulatú, verőfényes napsütésben rendezett gálamérkőzést követően Muhari Zoltán polgármester a helyi pálinkafőzdébe invitálta a sztárokat, akik helyi különlegességek kóstolásával zárták a napot.
P.G.




