Patinás ellenfelünknél több korábbi Hajdú-Bihari kötődéssel rendelkező játékossal találkozhatunk. Gondoljunk csak az MVFC-nél éveket lehúzó, jelenleg játékos edző Sáfár Tonyra, vagy szintén Berettyóújfalui múlttal rendelkező Birinyi Balázsra és Komáromi Péterre!
A Fradi legfrissebb igazolása pedig az a Vámosi Marcell, aki két évvel ezelőtt alapembere volt az DEAC magyar bajnok U20-as és NB2-es felnőtt csapatának egyaránt, és a futsal karrierjét is nálunk alapozta meg.
A négy futsal felnőtt és számos utánpótlás válogatott kerettaggal rendelkező stabil első osztályú Ferencvárossal vívott edzőmérkőzés jó helyzetjelentést fog adni arról, hogy milyen szintet képvisel jelenleg csapatunk az NB1 erős középmezőnyéhez képest.




