
Perényi Gabriella tanítványa a negyedik futamban állt rajthoz az előfutamok során. Az első gátaknál bizonytalan volt, ezzel össze is szedett némi hátrányt, de szépen rendezni tudta mozgását, nagyot küzdve, végül 14.29-es idővel 6. helyen ért célba futamában.
Petrozsényi Júlia: Azt gondolom, egy jó futáson vagyok túl, megpróbáltam mindent megtenni azért, hogy kvalifikáljam magam a középdöntőbe, bár ahhoz jó két tizeddel jobb idő kellett volna, mint egyéni legjobbam. A rajt utáni első 1-2 lépésem nem volt elég robbanékony, így hátránnyal értem az az első gáthoz, ráadásul az első kettő gyengére is sikerült. De küzdöttem, hogy feljebb tudjak zárkózni, a hátralévő távot már gördülékenyen futottam, bár elmaradtam egyéni legjobbamtól, úgy gondolom, nem rossz eredmény a 14.29. Edzőmmel alaposan ki fogjuk majd elemezni a futásomat és javítjuk a hibákat. Sok versenyen vagyok túl, kicsit érzem a lábaimban a fáradtságot, most rövid pihenő következik, utána folytatjuk a munkát. Mindenképp értékes tapasztalatokkal gazdagodtam, nagy élmény számomra a kontinensviadal. A hátralévő másfél napban lesznek még magyar indulók, ma kora este Samu (Hodossy-Takács Sámuel) döntőzik, szorítok a lelátóról neki és a többieknek, hogy minél jobban szerepeljenek.




