
Gyönyörű góllal indult a találkozó, majd pár percre rá Burai növelte kettőre az előnyt, de ez túlzottan megnyugtatta a játékosokat, kissé belekényelmesedtek a mérkőzésbe, nem volt meg a kellő agresszivitás, labdavesztések után nem sikerült gyorsan visszaszerezni a játékszert. A vendégek szépítettek, visszajöttek a mérkőzésbe, egyre bátrabban futballoztak. Szünetben Fikker Ferenc rendezte a sorokat, két helyen is változtatott, feljavult a kis Loki játéka, ismét szervezetten, lendületesen fociztak, Tüzes révén újabb debreceni gól született. Az 51. percben a már felnőttek közt is bemutatkozott Pintér Ádám is pályára lépett, aki mesterhármassal hálálta meg az edző bizalmát.
A győzelemnek köszönhetően hét pontra nőtt a Sárrétudvarival szemben az előny, A Böszörmény van most négy egységnyivel fiókcsapatunk mögött, ha az elmaradt mérkőzést is győzelemmel zárják a srácok kedden, velük szemben is megnyugtató lesz az előny.
Szép volt srácok!
DVSC-II – Sárrétudvari: 6:1 (2:1)
DVSC-II: Szlánczi, Molnár (Tonhaizer 68’), Bencze (Lakatos 46’), Tüzes (Tomola60’), Ujvárosi, Burai (Pintér 51’), Nikitscher, Gyönyörű (Krajcsó 68’), Nagy K., Cikos, Kuti
Edző: Dr. Fikker Ferenc
Gólszerzők: Gyönyörű 4’, Burai 7’, Tüzes 51’, Pintér 58’, 80’, 86’
Dr. Fikker Ferenc: A mérkőzés elején kétgólos előnybe kerültünk, mindkét találat szépen felépített támadásból született, viszont elhittük, innentől már könnyű dolgunk lesz, megnyertük a meccset. Ellenfelünk szépített, elkezdtünk kapkodni, nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. Szünetben átbeszéltük, miben kell változtatnunk, illetve több cserét is végrehajtottam, a második félidőben már teljesen rendben volt a játékunk, szép gólokat szereztünk. Nagyobb arányban is győzhettünk volna, még két-három nagyon komoly helyzetet kihagytunk. Voltak nagyon jó egyéni teljesítmények, de csapatként is jól funkcionáltunk. Nagyon értékes ez a győzelem, egy riválisunkat pontszámban leszakítottuk, de kedden a Kaba ellen is be kell gyűjtenünk a három pontot, hogy növeljük előnyünket.





