Remek győzelemmel indították az évet pólósaink

Megszerezte első győzelmét a naptári évben a DVSE-Master Good. Kádár Kálmán együttese végig vezetve, magabiztos sikert aratott az UVSE ellen ás elmozdult az utolsó helyről.

0

461868949_1074712834658566_7604915869201363296_n-300x159 Remek győzelemmel indították az évet pólósainkIzgatott várakozás uralta a mérkőzés előtti perceket, hiszen a szép számban a meccsre kilátogató szurkolók először az évben láthatták kedvenceiket a medencében, másfél hónap kihagyás után. Jól is indult az alsóházi rangadó a tizedik Újpest és a sereghajtó DVSE között: a debreceni közönség előtt most bemutatkozó horvát átlövő, Maroje Gluahic akciógóljával indult a meccs. Az UVSE válaszát követően Andro Gagulic értékesített egy előnyt, majd ismét érkezett honfitársa, ismét akcióból. A házigazda a negyed hátralévő részében még kétszer volt eredményes Somorjai Sebestyén és Dienes Balázs révén, melyre a vendégek csak eggyel tudtak kozmetikázni. Jól sikerült a kezdés (5-2).

A DVSE a folytatásban is tartotta a 2-3 gólos előnyét, melyre nagyon kellett vigyázni, ugyanis az UVSE összes támadásában benne volt a veszély. Habár a második negyedet eggyel megnyerték a fővárosiak, Macsi Patrik és Füzesi Zalán góljának köszönhetően két találatot sikerült megőrizni a félidőre (7-5).

A harmadik felvonás kulcsfontosságú volt a hazaiak számára. A DVSE egy 5-0-s sorozattal indította az első hat percet, amely mint utóbb kiderült, döntő tényező volt. A negyed végén kétszer betalált az UVSE, így az utolsó nyolc percre 12-7-tel fordulhatott a vendéglátó.

A záró játékrészben próbálkoztak az újpestiek, de igazán nem tudtak mit kezdeni a fegyelmezett debreceni védelemmel. A házigazda utolsó gólját Jake Cavano lőtte megúszásból, innentől kezdve pedig már csak a gólkülönbség volt a kérdés. A DVSE végül 13-10-re nyert és megszerezte második, rendes játékidős győzelmét az OB1-ben!

Férfi Vízilabda OB1, 15. forduló

DVSE-Master Good – UVSE: 13-10 (5-2, 2-3, 5-2, 1-3)

DVSE:  KRÉMER B. – , SOMORJAI 2, Pónya, GAGULIC 3, MACSI P. 2, Cavano 1, GLUAHIC 3

Cserék: Sipos B. (kapus), DIENES 1, Macsi M., FÜZESI 1, Stefanidesz, Mihov 1, Bera

„Nagyon örülök a győzelemnek, kifizetődött az elmúlt hetek kemény munkája. Egy rendkívül kemény meccsen vagyunk túl, hiába vezettünk több góllal is, mindig résen kellett lennünk, hiszen elég lett volna néhány hiba és az UVSE egyből felzárkózik. Erőt kell merítenünk ebből a találkozóból és ezzel a lendülettel haladnunk tovább.” – nyilatkozta a találkozó után Kádár Kálmán, a DVSE vezetőedzője.