Rögbi: a Szeged ellen is két célt értek el a DEAC Huszárok

Második élvonalbeli mérkőzését is lejátszotta a hétvégén a DEAC Huszárok rögbicsapata, a zömmel külföldi egyetemisták alkotta együttes Budapesten szenvedett vereséget a Szegedi Gorilláktól.

0

IMG_20200919_154056-300x173 Rögbi: a Szeged ellen is két célt értek el a DEAC Huszárok

„Félúton” találkozott a DEAC Huszárok és a Szegedi Gorillák rögbicsapata az NB I hétvégi fordulójában, a két együttes ugyanis a Budapest Rugby Centerben mérte össze erejét. A sportág tavaly átadott szentélyében közel kétszázan követték figyelemmel a bajnoki címre aspiráló csongrádiak, valamint az újonc hajdúságiak ütközetét, s mivel a szomszédos pályán ügetőverseny zajlott, két futam között a lovi szerelmesei is átkacsintottak a rögbimérkőzésre. A zömmel külföldi egyetemistákból álló DEAC a Százhalombatta elleni hazai rajton két célig jutott, ezúttal hasonló támadójátékban, és minél hatékonyabb védekezésben reménykedtek Aenab Hussainék, akik szerették volna megnehezíteni az esélyesebb Gorillák dolgát.

Sokáig úgy tűnt, erre aligha lesz esélyük a semleges szurkolók szimpátiáját is elnyerő debrecenieknek, a Szeged ugyanis nyolc perc leforgása alatt kétszer is beért a célterületre, s a jutalomrúgást is értékesítette, így húszpontos előnyre tett szert. A Gorilláknál Nagymihály Dominik vállalta fel a vezérszerepet, Teisenhoffer László pedig a kétpontos rúgásokat értékesítette hatékonyan, így a DEAC sokáig nem találta a fogást a jó felépítésű, taktikusan rögbiző ellenfelén. Az első félidő hajrája azonban az egyetemistáké volt, akiket kétszer is méterek választottak el a célterületektől, öt perccel a vége előtt pedig már összejött a tryszerzés, David Omene helyezte a tojáslabdát a vonalon túlra, majd Mahfouz Obai rúgta a játékszert az oszlopok közé (7–33).

A második negyven perc már jóval kiegyenlítettebb játékot hozott, a Debrecen minden tekintetben felvette a versenyt nehezebb ellenfelével, amely a félidő első felében nem is tudott try-t elérni. David Omene mellett Ryan Munaki volt a mieink legjobbja, Jones Mutegi pedig megszerezte a DEAC második célját, sőt, több alkalommal is közel jártunk a harmadikhoz, ám az utolsó átadásokba rendre hiba csúszott. A hajrában megrázták magukat a szegediek, akik a légiós Omoregie, valamint Teisenhoffer révén szereztek újabb pontokat, s végül magabiztos győzelmet arattak (14–52).

„Ez az első szezonunk az élvonalban, a második mérkőzésünk ebben a felállásban, így időt kell adni a csapatnak, az összeszokás ugyanis egy hosszú folyamat a rögbiben – értékelt a Debreceni Sportéletnek a gárda egyik legjobbja, Mahfouz Obai. – A finomhangoláson még dolgozni kell, de érzésem szerint jó úton járunk, szerencsére bírtuk erővel nyolcvan percen keresztül. Nem szabad túlságosan tisztelnünk az ellenfelet, az első percektől kezdve keményen kell küzdenünk, és akkor a jövőben győzelmi esélyeink is lehetnek a legjobbak ellen.”

 Rögbi NB I, 2. forduló

 DEAC Huszárok – Szegedi Gorillák 14–52 (7–33)

Budapest Rugby Center, 170 néző. Vezette: Lukács Cs.

Célszerzőink: D. Omene, J. Mutegi

P.G.