Fotó: DEAC Rugby Football Club
Megérkezett a tavasz, s vele együtt a rögbiszezon, március első hétvégéjén végre a tojáslabda is útjára indult. A DEAC Huszárok együttese idén először szerepel hazánk legjobbjai között, így elsősorban a tisztes helytállás céljával lép pályára a mérkőzéseken, az egyetemisták szeretnének értékes tapasztalatokat gyűjteni ebben a szezonban. Szombat délután kemény ellenféllel szemben mérhette fel a csapat, hogy hol jár a fejlődés ösvényén, Aenab Hussain legénysége a négy mérkőzés után nyolc ponttal álló, azaz veretlen Kecskeméti ARC otthonában vendégszerepelt.
Kiegyenlített küzdelmet hozott az első félidő, mindkét csapat attraktívan játszott, sokszor került a célterület közelébe, de az utolsó játékok a hazaiaknak sikerültek jobban. A kecskemétiek hat célt értek el, s öt jutalomrúgást értékesítettek, ám a debreceni alakulat sem maradt pont nélkül, a Huszárok részéről Mafara és Aguta jutott a vonalon túlra, az irányító Obai Mahfouz pedig mindkétszer pontosan célzott. Akik járatosak a sportágban, már kimatekozhatták, hogy 41–14-es állásnál fordultak a felek, s bár a mieink a második negyven perc során is derekasan küzdöttek, a végére sajnos elkészültek erejükkel, így újabb célt már nem sikerült elérnünk. Nem úgy a házigazdának, kecskeméti részről Török Levente négyszer, Túri Pál háromszor volt eredményes, s hetvenhétig meg sem állt az esélyesebb rivális. A nagy különbség ellenére jár a dicséret a Huszároknak, akik ezúttal sem maradtak pont nélkül, a mezőnyben pedig többnyire felvették a versenyt vendéglátóikkal.
Rögbi NB I, 5. forduló
Kecskeméti ARC – DEAC Huszárok 77–14 (41–14)
Pontszerzőink: Mafara 1T, Aguta 1T, Mahfouz 2C
P.G.




