Fotó: Papp Attila/DEAC
A DEAC felsőházba igyekvő női röplabdacsapata számára minden mérkőzés jelentős téttel bír, így nem feltétlenül ideális, hogy a gárda alig 24 óra leforgása alatt kétszer is pályára lépjen – a sorsolás szeszélye folytán mégis így történt a hétvégén. Az egyetemisták szombaton a Hercules otthonában vizitáltak, majd vasárnap a Miskolc látogatott a DESOK Sportcsarnokba, a fővárosi buszút miatt pedig kifejezetten rövid idejük maradt a két találkozó között a regenerációra.
Szerencsére az első mérkőzés nem vett ki sokat a lányokból, a Hercules SE ugyanis mindössze hat-hét játékost tud bevetni ebben az idényben, a fővárosiak a tabella utolsó helyén szerénykednek. Kuszkó Zsolt igyekezett rotálni csapatát, tizenkét debreceni kapott lehetőséget a sereghajtó otthonában. Az első szett még szorosabb küzdelmet hozott, ám a végjátékot a DEAC bírta jobban, amely így a lehető legkisebb különbséggel nyerte a nyitó felvonást. Vendéglátóink rutinos játékosai az idő előrehaladtával egyre fásultabban teljesítettek, s bár az egyetemisták sem sziporkáztak, akaratukat érvényesíteni tudták a pályán. A második szettet már könnyedén, 25:20-ra nyerte meg Kuszkó Zsolt együttese, a harmadik végére pedig kétszámjegyű különbség alakult ki. A pontokat bezsebeltük, a sérüléseket elkerültük, az utolsó labdamenet után negyedórával pedig már a buszban ültek lányaink, akik lélekben már a Miskolc elleni találkozóra hangoltak.
Merthogy a borsodiak ellen jóval nehezebb mérkőzés várt a DEAC-ra, az első győzelmükre hajtó rivális ugyanis több nagycsapat életét megkeserítette már, a bajnokaspiráns BVSC-Zuglótól pontot is csentek a miskolci hölgyek. Jól kezdett a DEAC, a mieink nem sokáig nem adtak esélyt a vendégeknek, 25:17-re behúztuk az első felvonást. A folytatásban azonban megakadt a szekér, riválisunk jó sáncjátékkal nagyobb előnyre tett szert a második szett közepén, amit a végéig meg is őrzött, ezzel egyenlített a mérkőzésen. A szakmai stáb a játszmaközi szünetben igyekezett felrázni a lányokat, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a harmadik felvonást tizenegy ponttal nyerte meg a DEAC, ezzel végleg elvéve a Miskolc kedvét a játéktól. A záró szett valamivel szorosabban alakult, de győzelmünk nem forgott veszélyben, 24 óra alatt hat fontos pontot szereztek a debreceni röplabdázó hölgyek. A bajnokság szombaton a Kispest otthonában folytatódik a mieink számára, ahol egy pikáns rangadóra van kilátás.
Női röplabda NB II, hétvégi eredmények
Hercules SE – DEAC 0:3 (-23, -20, -15)
DEAC – Miskolci VSC 3:1 (17, -22, 14, 22)
P.G.





