Röplabda: Két szoros szettre futotta a DEAC erejéből Kaposváron

Vasárnap az utolsó fordulót rendezték a férfi röplabda Extraliga alapszakaszában, Fodor Antal együttese három játszmában maradt alul az éremesélyes Kaposvár otthonában.

0

IMG_1703-300x184 Röplabda: Két szoros szettre futotta a DEAC erejéből KaposváronFotó: Derencsényi István/DEAC

Nem sok kérdés maradt megválaszolatlanul a férfi röplabdázók Extraligájának záró fordulóját megelőzően, az ugyanis már korábban eldőlt, hogy a DEAC a hetedik helyen zárja az alapszakaszt. Fodor Antal vezetőedző többször elmondta már, csapatának elsődleges célja, hogy meghosszabbítsa élvonalbeli tagságát, az alapszakasz így egyfajta tanulóidő, ám játékosai túlszárnyalták az elvárásokat, hiszen idén már a Dunaújváros, a KISTEXT és a Kecskemét gárdáját is felülmúlták. Vasárnap nemhogy bravúrra, de csodára lett volna szükség, ugyanis fiatal együttesünk az alapszakaszban másodikként végző Kaposvár otthonában vendégszerepelt.

Az első szettben megmutatta oroszlánkörmeit a Debreceni Egyetem alakulata, 10:10-ig gyakorlatilag fej-fej mellett haladtak a csapatok, Willian Rabel és Fazekas Balázs tolta a mieink szekerét. A folytatásban aztán sorozatban három kaposvári pont következett, amelyek közül kettő hibás feladás után született, de Tar Kristóf nem törődött a játékvezetői szigorral, kisvártatva egy ásszal adott csattanós választ. 16:14-es debreceni vezetésnél a hazaiak mestere kért időt, de a Kaposvár nem tudta igazán rendezni sorait, légiósaink vezérletével a játszma végjátékáig őriztük előnyünket. Willian rontott nyitását követően aztán 22:22-nél utolérte Fodor Antal együttesét a házigazda, a folytatásban pedig drámai izgalmak következtek, mindkét együttes hárított játszmalabdákat. A szettet végül Milovanovics sánca zárta le, a Kaposvár a vártnál nehezebben, de 28:26-ra behúzta az első felvonást.

A másodikban sem volt könnyű dolga a jóval esélyesebb somogyi együttesnek, jóllehet nagyszerűen kezdtek vendéglátóink, akik már 6:1-re is vezettek, amikor Fodor Antal magához hívta tanítványait. Antonio Sandoval játékával nem tudtak mit kezdeni az egyetemisták, így növelte a különbséget a házigazda, de 10:5 után összekapta magát a DEAC, Gustavo remeklésével és Bagics Balázs ászával egyetlen pontra zárkóztunk. Jött is az időkérés kaposvári oldalon, amelyet sorozatban öt hazai pont követett, de innen is volt visszaút, 21:16 után Magyar két ászával csökkentettünk hátrányunkon. Tar blokkjainak köszönhetően 22:22-nél ebben a játszmában is egálban voltak a felek, ám ezt követően már csak a Kaposvár szerzett pontokat, Sandoval sáncaival zárult a szett, amelyet 25:22-re nyertek meg a hazaiak.

A két szoros játszma rengeteget kivett fiatal csapatunkból, amely a harmadik szettre látszólag elkészült erejével, ekkor már jóval pontosabban és lendületesebben játszott a Kaposvár. 11:10-ig még tudtuk tartani a lépést vendéglátónkkal, de a folytatásban légiósai vezérletével ritmust váltott a Fino, különösen Milovanovics volt elemében. Egy 11:1-es rohanással gyakorlatilag el is döntötte a szett és egyben a mérkőzés kimenetelét a házigazda, előbbit 25:14-re, utóbbit 3:0-ra nyerte ellenlábasunk. A találkozót, egyben az alapszakasz küzdelmeit stílszerűen az ex-debreceni Hubicska Patrik zárta le, a DEAC számára azonban még csak most kezdődik igazán a bajnokság, a gárda célja ugyanis továbbra is egyértelmű: jövőre is az Extraligában szerepelni.

Férfi röplabda Extraliga, alapszakasz, 14. (utolsó) forduló

Fino Kaposvár – DEAC 3:0 (26, 22, 14)

P.G.