Röplabda: Szetthátrányból fordítva győzte le a DEAC a Kistextet

Fodor Antal alakulata hazai környezetben is felülmúlta fővárosi riválisát, így már 2–0-ra vezet az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban.

0

Tóth_András_DEAC_férfi_röpi_2022_01_28-300x188 Röplabda: Szetthátrányból fordítva győzte le a DEAC a KistextetFotó: Derencsényi István/DEAC

Sokáig emlékezetes mérkőzésen került előnybe a DEAC férfi röplabdacsapata a Kistext elleni párharcban, Fodor Antal tanítványai kedden öt szettben, négy meccslabdát hárítva múlták felül fővárosi riválisukat. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc győztese jövőre is biztosan az Extraligában szerepelhet, a második felvonásra szombat este, Debrecenben került sor.

Ahogyan a fővárosban a DEAC, ezúttal a Kistext kezdett jobban, Makarov két ásszal sokkolta az egyetemistákat, az első három pontot egyaránt a vendégek szerezték. A mieink gyorsan megrázták magukat, 4:4-nél már utolérték ellenfelüket, ám ezt követően ismét a fővárosiak akarata érvényesült, 10:5-ös hátrányban Fodor Antal magához is hívta tanítványait. Willian Rabel sáncaival háromra csökkentettük a különbséget, de 15:12 után ismét ritmust váltottak a hatékonyabban és pontosabban röplabdázó budapestiek. De Bairros és Reffatti is villogott a riválisnál, míg a háló túloldalán Willian mellé nem tudtak felnőni a társak, így az első szettben nem volt esélyünk, a Kistext 25:19-re behúzta ezt a játszmát.

A második szettben a csapatok 6:6-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, amikor Gustavo remek sáncolása, illetve Willian pontos ütése után hárompontos előnyre tettek szert a hazaiak. A budapestiek próbáltak zárkózni, ám a DEAC nem engedte közelebb magához ellenfelét, Gustavo zsinórban szerzett két pontjával már 17:13-ra is vezetett az egyetemi gárda. A vendégek ekkor időt kértek, ám ez sem zökkentette ki Fodor Antal tanítványait, Fazekas megoldásaival tovább növelte előnyét a házigazda. A fővárosiak ugyan próbáltak közelebb jönni, De Bairros lecsapása után négy pontra csökkent a hátrányuk, ám a DEAC 25:20-ra megnyerte a második szettet.

A harmadik szett hasonlóan kezdődött, mint a második, sokáig tartották a lépést a vendégek az egyetemistákkal, ám Gustavo, majd Fazekas ütéseivel hamar hárompontos előnyre tettek szert a debreceniek. A Kistext cserékkel próbált operálni, ám a DEAC remekül játszott, Fazekas révén tovább növelték a különbséget az egyetemisták. A fővárosiak 19:14-es hátrányban időt kértek, hogy rendezzék soraikat, ám a pihenőidő után az egyetemisták rátettek még egy lapáttal, ebben a játszmában összességében nem adtak esélyt riválisuknak. Willian ismételten vezérré lépett elő, fineszes megoldásaival le is zárta a harmadik szettet, amelyet a Fodor-tanítványok kilenc ponttal, 25:16-ra nyertek meg.

A negyedik játszma elején Fazekas és Remete vezérletével 6:2-re meglépett a DEAC, ám a fővárosiak gyorsan utolérték vendéglátójukat, 9:8-nál már Bunda Olivér tanítványai álltak jobban. Időt is kértek az egyetemisták, akik hamar rendezték soraikat, s Gustavo révén fordítottak, de leszakítani nem tudták riválisukat, egy-egy debreceni pontra rendre érkezett a Kistext válasza. Így ment ez egészen 16:14-ig, amikor De Bairros rontása után a vendégek kértek időt, de a folytatásban is tartotta lépéselőnyét a DEAC, a fővárosiak csak kapaszkodni tudtak. 19:16-nál már hárommal vezettek a mieink, s bár egy pontra még felzárkózott a Kistext, a végén a hazaiak koncentráltak jobban, így a Debreceni Egyetem alakulata a párharc második felvonását is megnyerte, ezúttal 3:1-re.

Férfi röplabda Extraliga, az 5-8. helyért, 2. mérkőzés

DEAC – Kistext 3:1 (–19, 20, 16, 23)

DEAC: Bagics 5, Gustavo 13, Tóth A. 2, Willian 21, Remete 7, Fazekas 11

Cserék: F. Nagy, Mészáros (liberók), Kiss I., Magyar

Vezetőedző: Fodor Antal

Kistext: Reffatti 12, Makarov 12, Török 1, De Bairros 16, Szabó M. 6, Kalmár 7

Cserék: Lassú (liberó), Gönczi 2, Kocsondi, Óhidi 1

Vezetőedző: Bunda Olivér

P.G.