Röplabdával ünnepeltek

Nemzeti ünnepünkön, március 15-én harmincadik alkalommal került sor a Családi Röplabdatornára, ahol megyénk nemzeti bajnokságokban játszó egyesületeinek tagjain kívül Nagyrábéról, Nyíregyházáról, Mátészalkáról, Balmazújvárosról, Hajdúböszörményből, Berettyóújfaluból, sőt a Felvidékről is érkeztek szárnyaikat bontogató tehetségek.

0

n4-1-300x159 Röplabdával ünnepeltekA minél jobb eredmények elérésén kívül a verseny célja az volt, hogy a röplabda sportágban régebben vagy jelenleg tevékenykedők együtt tölthessenek egy kellemes napot, és megismerkedhessenek a jelen gondjaival és örömeivel. Bár nem volt kikötés, hogy családok induljanak a versenyen, a szervezők nagy örömére több kategóriában indultak családok.

A valóban családias rendezvényen több kategóriában izgalmas mérkőzések után alakult ki a végeredmény. A női ketteseknél az Eötvös DSE játékosai Berza Fanni és Juhász Flóra vehették át az aranyérmeket.

A férfi párosoknál a Nyíregyházáról érkező Juhász József és Szűcs Roland kettős győzött.

A vegyes párosoknál a nyáron strandröplabda versenyeken is diadalmaskodó Fehérvári Vivien Andrea – F. Nagy Bence páros utasította maga mögé a mezőnyt.

A női négyesek között is Eötvös DSE házidöntő volt, végül a Berza Fanni, Juhász Flóra, Németh Anna, Papp Csenge, Pálfi Kitti alkotta csapat diadalmaskodott.

A férfi négyeseknél az F. Nagy Bence, Tar Balázs, Tar Kristóf, Veres Bence összetételű gárda győzött.

A vegyes négyeseknél a Mérkőy Míra, Simon Nelli, Kusnyér Gergő, Tanyi Levente alkotta egység örülhetett.

A verseny eredményei és fényképei a Hajdú-Bihar Megye Röplabda Szövetség http://hajduvolley.fw.hu honlapján találhatók.