
Fotó: Ásztai Csaba
Ismét Debrecenbe érkezik a salakmotoros elit, hiszen szombaton 16 órától az egyéni Európa-bajnokság 3. selejtezőjének ad otthont a Perényi Pál Salakmotor Stadion. A magas színvonal borítékolható, hiszen többek között korábbi Európa-bajnok és egykori Grand Prix-menők is megtalálhatók a mezőnyben.
Három nappal a verseny kezdete előtt a szervezők sajtótájékoztatóra invitálták a média képviselőit. A felvezető eseményen jelen volt Baráth Norbert, (a Speedwolf Sportszervező Nonprofit Kft. ügyvezetője), valamint Papp István, (a Hajdúhús 2000 Kft. ügyvezetője – a hétvégi verseny fő támogatója). Bár Magosi Norbert, (a kvalifikáció magyar indulója) személyesen nem tudott jelen lenni, de a technológiának köszönhetően ő is szóhoz jutott.
Baráth Norbert elsőként arról beszélt, hogy az FIME SEC Európa-bajnokság selejtezőjére már korábban is pályáztak, azonban a koronavírus-járvány közbeszólt. Az esemény szervezője megemlítette, hogy a tavalyi versenyekről pozitív visszajelzéseket kaptak, így bizonyára a hétvégi küzdelmek is zökkenőmentesen zajlanak majd.
„Óriási küzdelem várható, megjósolhatatlan a futamok kimenetele” – hangoztatta a SpeedWolf ügyvezetője, aki még hozzátette, hogy reméli, a jelenlegi záporokat hétvégére felváltja a ragyogó tavaszi napsütés, ezáltal még több szurkoló látogat el a Gázvezeték utcai Stadionba.
Papp István már a kezdetek óta a SpeedWolf hűséges támogatója. Kiemelte, hogy a hétvégi salakmotor-verseny mellé is nagy örömmel áll, és bízik benne, minél többen tapsolnak majd felállva kedvenceiknek.
„A cívisvárosban nagy hagyománya van a sportágnak, emlékszem, mikor a Nagyerdei Stadionban még a fákról is lógtak az emberek és úgy szorítottak a versenyzőkért. A sport szeretete elkísért a mai napig, a Húsvéti Kupa után a kilátogató nézőknek bizonyára most is hasonlóan fantasztikus élményben lesz részük” – mondta Papp István.
A kontinens legjobbjait felvonultató viadalon 13 ország 16 salakszórója küzdhet majd az öt továbbjutást jelentő pozícióért. Az esélyesek között sorolható a dán Michael Jepsen Jensen, a lett Andžejs Lebedevs, a francia Dmitri Berge, de a lengyel trióval (Szymon Wozniak, Kacper Woryna, Janusz Kolodziej) is számolni kell. Jelen lesz a brit „fenegyerek”, Adam Ellis is, míg az egykori közönségkedvenc, olasz Armando Castagna fia, Paco Castagna is valószínűleg hamar belopja magát a közönség szívébe. A magyarokat Magosi Norbert képviseli, míg Kovács Roland és Kónya Sándor neve a tartalék-versenyzők között szerepel.
Magos Norberttől megtudhattuk, hogy sérüléséből teljesen felépült, így teljesen egészségesen vághat neki a versenynek. Mint kiderült, felújított blokkal indulhat el, a napokban pedig már az utolsó beállításokat végzi. Úgy véli, hogy egy nagyon erős mezőny gyűlik össze, de szombaton természetesen szeretne meglepetést is abszolválni.
A pénteken 15 órától kezdődő nyílt edzést a salakmotor szerelmesei díjmentesen tekinthetik meg, míg a szombaton 16 órakor kezdődő versenyre a jegyek elővételben is megvásárolhatók.
Salakmotor FIME SEC Európa-bajnokság kvalifikáció
05.07. (szombat) 16:00 Debrecen, Gázvezeték utca, Perényi Pál Salakmotor Stadion
Startlista:
#1 Andrea BATTAGLIA (olasz)
#2 Szymon WOŹNIAK (lengyel)
#3 Michael HÄRTEL (német)
#4 Milen MANEV (bolgár)
#5 MAGOSI Norbert (magyar)
#6 Dmitri BERGE (francia)
#7 Tero AARNIO (finn)
#8 Daniel GAPPMAIER (osztrák)
#9 Eduard KRČMÁŘ (cseh)
#10 Kacper WORYNA (lengyel)
#11 Michael JEPSEN JENSEN (dán)
#12 Andžejs LEBEDEVS (lett)
#13 Jacob THORSSELL (svéd)
#14 Janusz KOŁODZIEJ (lengyel)
#15 Paco CASTAGNA (olasz)
#16 Adam ELLIS (brit)
#17 KOVÁCS Roland (magyar)
#18 KÓNYA Sándor (magyar)
T.H.




