Sallai Csaba: “Csapattársak nélkül nem lehet gólt lőni”

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola felnőtt labdarúgócsapata történelmi sikert elérve megnyerte a megyei másodosztályt, ezzel feljutott a „megye egybe”. Az együttes házi gólkirálya, Sallai Csaba értékelte a szezont.

0

IMG_1539.2-300x200 Sallai Csaba: "Csapattársak nélkül nem lehet gólt lőni"

A DSC-SI támadója a bajnoki rájátszásban 9 mérkőzésen 10 gólt szerzett, ezzel a felsőági rájátszás gólkirálya lett, remek rúgótechnikájának köszönhetően pedig több parádés találatot is jegyzett.

„Nem indult könnyen ez az szezon, hiszen tavaly ilyenkor lettünk összeverbuválva egyáltalán. Volt, aki már felhagyott a focival, és úgy hívtuk vissza, végül Selyem Nándor edzőnk nagyon jó társaságot hozott össze. Az edzések sem jöttek sokszor úgy össze, ahogy akartuk. Bár heti három alkalommal edzettünk, a csapat nagy része dolgozik és/vagy tanul, így csak az volt jelen, aki éppen iskola és munka mellett jönni tudott. Az ifikkel együtt átlagosan úgy 15-en vettünk részt a tréningeken. Mindennek fényében hatalmas teljesítmény a csapattól, hogy egyáltalán bejutottunk a rájátszásba.”

A Hajdú-Bihar megyei másodosztály playoffjában tíz együttes harcolt a feljutásért, melyből az első kettő – végül három – vívhatta ki a feljutást.

„Az Egyekkel és a Nagyrábéval küzdöttünk a feljutásért illetve a bajnoki címért. Úgy gondolom, a Létavértes elleni visszavágón dőlt el, hogy a feljutás a kezünkben van, akkor egy szoros meccsen 4-3-ra nyertünk idegenben. Ez annak tudatában különösen nagy dolog, hogy az idegenbeli mérkőzések azért olykor okoztak nekünk problémát a szezon során. Az utolsó fordulóban a Nagyrábé otthonában bebiztosítottuk feljutó helyünket, és a bajnokságot is sikerült megnyernünk. A góljaimat nem csak magamnak köszönhetem, hiszen azokhoz elengedhetetlenek a csapattársaim. A támadásban elég sok szerep hárul rám, elől rendre elő tudok rukkolni egy-egy fineszes megoldással, de a gólkirályi cím nem csupán az én érdemem, együtt hoztuk össze.”

154736545_245389633922359_5583990593039086753_n-300x196 Sallai Csaba: "Csapattársak nélkül nem lehet gólt lőni"
Sallai Csabát sokszor csak szabálytalanul tudták megállítani ellenfelei

A jövő évi megye egyes idényről így vélekedett Sallai:

„Érzek egy kis terhet a csapaton, szeretnénk mindnyájan bizonyítani a megyei első osztályban. Több debreceni csapat is játszik a megye egyben, a jövő szezonban itt az alkalom, hogy megmutassuk mindenkinek, hogy ezután a DSI-vel is számolni kell. Ez egy nívósabb bajnokság, mint a megye kettő, de ha olyan hozzáállással tudunk játszani, mint idén, akkor szerintem lehet keresnivalónk. Minden bizonnyal lesznek új igazolásaink, lehet, hogy néhányan távozni is fognak, de ez még a jövő zenéje.”

A megyei első osztályban további két debreceni csapat játszik, a DEAC és a DASE.

„Jól hangzik, hogy derbit játszhatunk, szerintem ez mindenkinek extra motivációt adhat. Bízom benne, hogy meg tudjuk majd mutatni, ki van itthon és ki a király a pályán.”

Fotók: HAON

U.Á.