Senánszky Petra: „mindig vannak apróságok, amiken javíthatunk”

Tizenegy világbajnoki cím után is gőzerővel készül a közelgő megmérettetésekre a Debreceni Búvárklub uszonyosúszója, Senánszky Petra, aki többek között saját világcsúcsának megdöntésére készül a közeljövőben.

0

20200612_082415-300x225 Senánszky Petra: „mindig vannak apróságok, amiken javíthatunk”

Az elmúlt hónapokban sokat olvashattunk arról, hogy a legtöbb sportoló nehezen élte meg a karantén időszakát, a Debrecen Búvárklub saját nevelésű uszonyosúszója, Senánszky Petra azonban a kialakult helyzetben is igyekezett meglátni a jót.

„Számomra kimondottan jót tett a leállás, hiszen lelkileg felfrissültem, és kipihenten ugorhattam újra vízbe – hangsúlyozta a huszonhat esztendős klasszis. – Ugyan korábban sosem hagytam ki két hónapnál hosszabb időszakot, véleményem szerint nem lesz negatív hatása a kényszerszünetnek, képes leszek újra csúcsformába lendülni. Négy hete kezdtük el az edzéseket, s bár nem volt könnyű visszarázódni, a karantén időszaka alatt végzett szárazföldi gyakorlatoknak, nyújtásoknak köszönhetően sikerült felvennem a ritmust. Szerencsére immár konkrét céljaink is vannak, ősszel uszonyos Európa-bajnokságot rendeznek, a hagyományos gyorsúszásban pedig országos bajnokságra kerül sor, ahol idén is szeretném megmérettetni magam ötven és száz méteren egyaránt. Elsősorban mentálisan kell felkészülnöm az utóbbi viadalra, hiszen számomra az uszonyosúszás élvez elsőbbséget, de a korábbi sikereim magabiztossá tesznek, így remélhetőleg ezzel sem lesz probléma.”

Senánszky Petra páratlan éremkollekcióját látva felmerül a kérdés, vajon egy tizenegyszeres világbajnoknak mi nyújt még motivációt a folytatásra?

„Szeretném megjavítani mindkét világcsúcsomat – felelte határozottan a debreceni sellőlány. – Nem érzem tökéletesnek az úszásomat, de ez így is van rendjén, hiszen mindig vannak apróságok, amiken javíthatunk, hogy ezáltal századokat, esetleg tizedeket faragjunk az időeredményeken. Büszke vagyok az eddig elért sikereimre, de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének céljaim a jövőre nézve, ráadásul nem csak az eredmények motiválnak, a hétköznapok edzésmunkáját is élvezem. Ebben a sportágban a Világjátékok számítanak a legfontosabb megmérettetésnek, három éve két aranyérmet szereztem a wroclawi viadalon, 2022-ben pedig szeretnék újra felállni a dobogó tetejére. Nem voltam túlságosan boldog a birminghami verseny halasztása miatt, de elfogadtam a döntést, az elkövetkezendő két évben pedig azért fogok dolgozni, hogy még legyen egy nagy dobásom a nemzetközi színtéren.”

P.G.