Szombaton 21 ország több mint 460 felnőtt és junior harcosa lépett tatamira a Fönix Arénában, hogy eldöntsék, idén kik Európa legjobbjai. Az egynapos kontinensviadalon a debreceni Shogun SE kilenc karatékája formagyakorlatban és küzdelemben mérettette meg magát.
A felnőttek között Balázs Panni teljesített legjobban, aki a 31 fős kata mezőnyben a 2. helyen végzett. Az ezüst értékét növeli, hogy U20-as Európa-bajnokokat és a tavalyi ezüstérmest is maga mögé utasította. A Juniorok között Rácz Viktória küzdelemben legyőzte spanyol és román ellenfelét, és a dobogó harmadik fokán állva vehette át a bronzérmet.
Sólyom Anna (kata) és Mészáros Mercédesz (kumite) egyaránt hetedikként zárta a kontinensviadalt, előbbi a felnőttek, míg utóbbi a juniorok között. Baranyai Máté, Pósán Zétény, Sólyom Gréti, Feczkó Zoli és Szanics Bogi ezúttal az első körben búcsúzott, de mindannyian kemény és példás felkészülésen vannak túl. Már az is remek teljesítmény volt tőlük, hogy tatamira léphettek az Eb-n, hiszen kvalifikációs tornákon kellett kiharcolniuk az indulás jogát.
Dr. Sári Enikő és Szőllősi Levente bíróként segítette az Eb sikeres lebonyolítását.