Sidibe góljával győzött Békéscsabán a DEAC

Győzelemmel kezdte a felkészülést a DEAC, Sándor Tamás legénysége Ibrahima Sidibe góljával múlta felül a szintén másodosztályú Békéscsabát.

0

deacsidibe-300x177 Sidibe góljával győzött Békéscsabán a DEACFotó: deac.hu

„Ahogyan Sándor Tamás fogalmazott, végre egy fiatal, feltörekvő tehetség szerepelhet a csatársorban” – mondta nevetve a negyvenesztendős Ibrahima Sidibe, miután csütörtökön letette a magyar állampolgársági esküt, így minden akadály elhárult, hogy a támadó a tavaszi szezonban pályára lépjen a DEAC színeiben. Kiválóságunk úgy fogalmazott, régóta várt erre a pillanatra, s már az edzőmérkőzésekre is olyan izgatottan készült, mint egy kezdő futballista. Sándor Tamás pedig úgy volt vele, jó az öreg a háznál, s nem habozott egyből a mélyvízbe vetni a Lokival kétszeres magyar bajnok támadót.

Az egyetemisták szombat délutáni, békéscsabai edzőmérkőzésén ugyanis a kezdőcsapatban kapott helyet Sidibe, ám nem a szenegáli születésű klasszis csatasorba állítása okozta az egyetlen meglepetést. Ott volt ugyanis a DEAC-ban négy olyan játékos, aki ősszel még a piros-fehér városi riválist erősítette, Bényei Balázs, Sárosi Norbert, Sármány Kristóf, valamint Kundrák Norbert is lehetőséget kapott a bajnokságban kilencedik helyen álló viharsarkiak otthonában. A két csapat ősszel, tétmérkőzésen már összecsapott egymással, s bár akkor a csabaiak örülhettek, ezúttal a DEAC szerzett vezetést, a 28. percben Ibrahima Sidibe egy higgadtan értékesített büntetővel hálálta meg a szakmai stáb bizalmát.

A szünetben sort cserélt Sándor Tamás, a kapuban a tizenhét esztendős Urbán Gergely váltotta Tóth Dánielt, míg a mezőnyben a DLA-n nevelkedő Kenderesi Dávid, valamint a korábbi utánpótlás-válogatott, az őszt Tiszafüreden töltő Gajda Márkó is lehetőséget kapott. A házigazdának megvoltak a helyzeteik, de a debreceni fiatalok nem vallottak szégyent, s biztos védekezésre alapozva megőrizték az előnyt, így a DEAC egygólos győzelemmel kezdte a bajnokság január 31-ei folytatására történő felkészülést. Az eredménynél fontosabb, hogy a csapat stabilitására, és a mutatott játékra sem panaszkodhatott Sándor Tamás vezetőedző, aki több újoncot is kipróbált a barátságos mérkőzésen. Az egyetemisták szerdán ukrán rivális ellen lépnek pályára, majd szombaton következik a DVSC elleni erőpróba – immár számos korábbi Lokistával a DEAC keretében.

Felkészülési mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre – DEAC 0–1 (0–1)

DEAC: Tóth D. – Bényei B., Papp F., Szabó K., Orosz M., Sárosi, Sármány, Nikitscher, Nagy K., Kundrák, Sidibe

Cserék: Urbán (kapus), Kenderesi, Gajda, Nagy Z., Spitzmüller, Rezes, ifj. Sándor T.

Gólszerző: Sidibe 28’ – 11-esből

P.G.